5, A Purimnak és a Tóra megalkotásának kozmikus háttere

Elérkeztünk a legfontosabb fejezethez, ami nemcsak az Ószövetség szempontjából számít annak, hanem a többi ábrahámita vallás aspektusából is, ugyanis nagy valószínűséggel az itt tárgyalásra és bemutatásra kerülő kozmikus kereszt ihlette meg a Babilonban élő, írnokként és a perzsa kormány zsidó ügyekkel kapcsolatos tanácsadójaként tevékenykedő Ezsdrást (Ezdrást, Ezrát) arra, hogy megalkossa népe számára az egyistenhitet, azaz a monoteista JHVH-kultuszt, aminek érdekében létrehozta a Tórát (görögül Pentateuchust) és ez által egy visszamenőlegesen megkonstruált dicső vallástörténelmet is, amit a történészek többsége a zsidó nép valóságos történelmeként fogad el és propagál napjainkban is.

A Tóra eredetére nézve három opció jöhet számításba:

➀ - a feltételezett történelmi Mózes készítette isteni ihlet hatására úgymond i.e. XIV. század folyamán, amikorra a sínai szövetségkötés is tehető;
➁ - a Tóra egy részét a feltételezett történelmi Mózes alkotta isteni sugallatra úgymond, de a mai ismert formájába már Ezsdrás öntötte az i.e. V. század közepetáján;
➂ - Ezsdrás hozta létre a népe számára a monoteista JHVH-kultuszt még a babiloni tartózkodása folyamán, az ott elsajátított mágikus-misztikus, asztrológiai, hermetikus és történelmi ismeretek birtokában, amivel i.e. 445-re készült el Jeruzsálemben, és miután ennek az évnek tavaszán Nehémiás is oda érkezett I. Artaxerxész (Artahsasztá) perzsa király (i.e. 465 - 424) utasítására és megbízására, hogy ott helytartóként tevékenykedjen, ősszel Ezsdrás megismertette népével a Tórát és elfogadtatta azt alkotmány gyanánt [1]:

"Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségben, Felszólították Ezdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Akkor Ezdrás a férfiak és nők és mindazok gyülekezete elé tárta a törvénykönyvet, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig olvasott belőle a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a törvény könyvére. Ezdrás írástudó felállt az erre a célra készült faállványra. ...
Ezdrás kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára - magasabban állt ugyanis, mint a nép - s amikor kinyitotta, az egész nép felállt. Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép kitárt kézzel ráfelelte: ámen, ámen, ámen, majd mélyen meghajoltak, s földre borulva imádták az Urat. [Jesua, Bani, Serebja, Jamin, Akkub, Sabtai, Hodija, Maaszeja, Kelita, Azarja, Jozabad, Hanan, Pelaja, akik leviták voltak, kifejtették a törvényt a népnek. Közben a nép a helyén állt.] Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvasott." (Nehemiás könyve 8,1-8)
"Másnap az egész népből a családfők, a papok és a leviták Ezdrás írástudó köré gyűltek, hogy fejtse ki nekik a törvénykönyv szavait." (Nehemiás könyve 8,13)
"Ezek miatt szilárd szövetséget kötünk, és írásba is foglaljuk. A pecsétes íráson rajta vannak vezetőink, levitáink és papjaink... A pecsétes íráson ott szerepelnek ...
de ugyanúgy a nép többi része is a papok és a leviták, a kapuőrök, énekesek, templomszolgák, vagyis mind, akik az ország népeitől elkülönültek, s az Isten törvényéhez ragaszkodtak, valamint ezeknek a feleségük, a fiaik és a lányaik, mind, akik érett korúak voltak, csatlakoztak testvéreikhez és elöljáróikhoz, s átokkal és esküvel kötelezték magukat, hogy az Isten törvénye szerint élnek, amelyet Mózes, az Isten szolgája által adott, s megtartják az Úrnak, a mi Istenünknek minden parancsát utasítását és törvényét. Különösen: többé nem adják lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül." (Nehemiás könyve 10,1-31) [2]

Nehémiás Jeruzsálembe érkezésének időpontját az Ezsdrás által írt [3] Nehemiás könyve 2,1 alapján kalkulálták ki a történészek és kronológusok, nevezetesen, hogy Artaxerxész király uralkodásának 20. évében kellett ez történjen, amit aztán i.e. 445. évre állapítottak meg. A korábbiakban láthattuk, hogy Nagy Heródes illetve a Názáreti Jézus esetében is több éves eltérést mutat a ténylegestől a közel 2 évezreddel később megállapított kronológia, ebből adódóan nem zárható ki az a lehetőség, hogy az itt említett i.e. 445. évi események is esetleg évekkel korábban valósulhattak meg...

A fejezet elején felvázolt első két variációnak népes tábora van a bibliakutatók és a bibliai régészek körében, akik feltételezhetően elkötelezettek valamilyen oknál fogva (vallási vagy nemzeti hovatartozás, etc.) annak érdekében, hogy a Bibliában leírtak bármilyen áron igazolást és bizonyítást nyerhessenek. A harmadik variációt vallókat, az "ünneprontókat" "minimalistáknak" nevezik, mert ezek "klipp und klar" (magyarosan "kerek perec") megkérdőjelezik és tagadják a Tanakh (Ószövetség) történeti értékét, mivelhogy szerintük semmilyen jellegű írásos vagy tárgyi emlék nem támasztja azt alá, hogy az i.e. V. századot megelőzően létezett volna már a Tóra. Ezen tanulmány írója látszatra besorolható lenne az utóbbiak közé, de valójában nyitott mindenféle lehetőség irányában, ami az ezzel kapcsolatos tényleges igazsághoz vezető helyes megoldásra mutatna rá. Amennyiben az idők folyamán garantáltan hiteltérdemlő korabeli írásos vagy tárgyi emlékekre bukkannának a régészek, melyek félremagyarázhatatlanul igazolnák az itt tárgyalt időpontot (∼i.e. 445) megelőző korokban már meglévő monoteista JHVH-kultuszt, magától értetődően Ezsdrásnak az ebben a kötetben tárgyalt szerepe is korrekcióra szorulna, ami jelenleg még nem esedékes, és feltételezhetően ezután se lesz az... Ezek tudatában a "minimalista" jelző egyáltalán nem tekinthető egy ledegradáló bélyegként, hiszen a tudományos kutatások jelenlegi eredményei alapján az első két teória tulajdonképpen tudománytalannak nevezhető, ami természetesen még nem zárja ki azt, hogy bárki higgyen a Tórában leírtaknak.

Minden anya szülte halandónak alapvetően jogában áll abban hinnie, amiben akar és amit jónak lát, mivelhogy ezt a vallásszabadságot az ENSZ által 1948.12.10-én elfogadott "Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata" is garantálja a számára [4]. A vallásszabadság természetesen magában foglalja a valláskritika korlátlan szabadságát is, következésképpen a vallások esetleges nyílt bírálata szintén az emberi jogok közé kell tartozzon. Ezt persze egyesek a mások vallási érzékenységének megsértésének szlogenjével igyekeznek mindenáron akadályozni és nehezíteni, amire egy megfelelő válasszal szolgál példának okáért az Amerikai Magyar Népszava hetilapnak tulajdonosa és publicistája, a 2003 óta USA-ban élő Bartus László (1961 -), Budapesten született, a "Soros Alapítvány" díjával kitüntetett újságíró, aki az alábbi módon vélekedik erről:

"Felmerül ezekben a vitákban a szólásszabadság, a véleményszabadság és a sajtószabadság kérdése. Egyeseknél akár úgy is, hogy kell-e provokálni vele, nem szab-e határt más vallásának tisztelete. A válasz rövid: nem. Nem csupán arra ad jogot a vallás szabadsága, hogy valaki szeressen egy vallást, hanem arra is, hogy ne szeressen, és ezt kifejezheti éppen úgy, ahogy a vallás szeretetét is kifejezheti. Egy vallás elutasítása minden esetben sérti a vallásban hívők érzékenységét. Ez elkerülhetetlen. Őket csak az nem sértené, ha betérnék. De akkor hol van az én szabadságom. Mindegyikbe pedig nem is térhetek be." [5]

Az, hogy Bartus úr jelen esetben az iszlámmal és a katolicizmussal kapcsolatban jegyezte meg a fentieket, az magától értetődően irreleváns, hiszen ugyanezek a gondolatok érvényesek kell legyenek az emberiség összes létező vallására egyaránt, amennyiben az általa érintettekre érvényes.

Ennek a tanulmánynak megalkotására nem a bibliai vallások szeretete, vagy nem-szeretete motiválta az íróját, hanem kizárólagosan ezen vallások misztériumainak kozmikus háttérének feltárása, amit a legjobb tudása szerint igyekszik megtenni az utókor számára. Ennek folyamán elkerülhetetlen alkalomadtán a felmerült problémákkal és kérdésekkel kapcsolatos következetes, részrehajlásmentes és pártatlan állásfoglalása is. Azáltal, hogy a szerző ebben a fejezetben megkérdőjelezi, sőt elveti annak lehetőségét, hogy a Tóra, és ez által a monoteista JHVH-kultusz i.e. 445 előtt létezett volna már, azzal nem az Ószövetségben hívőket szándékozik irritálni, hanem az ezzel kapcsolatos tényleges realitás felderítését iparkodik szolgálni ugyanúgy, mint ahogy azt a Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézetének igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor is teszi a példamutató, konzekvens és követendő tevékenységével. Ugyanez a helyzet természetesen az Újszövetséggel és a Koránnal foglalkozó fejezetekre vonatkozóan is.

Mint tudjuk, nem volt ilyen kedvező helyzetben az, a közel 320 évvel ezelőtt kötél általi halálra ítélt skót orvostanhallgató, Thomas Aikenhead (1676 - 1697.01.08.), aki fiatalon vesztette el életét amiatt, mert többek között azt merészelte hangoztatni, hogy szerinte az Ószövetség szerzője Ezsdrás volt, aki ravasz ember lévén, félrevezette a perzsa uralkodót, és általa kreált jövendölésekre és geneológiára hivatkozva a királytól aranyat és ékszereket kapott, melyek természetesen nem a feltételezett első jeruzsálemi Templomból származtak, mint ahogy azt Ezsdrás a könyvében (Ezdrás könyve 1,7) előadta [6]. Többek között azt is megemlítette, hogy az apokalipszis valójában a bölcsek kövének allegórikus könyve, amiből arra lehet joggal következtetni, hogy valamilyen szinten beavatást kellett nyerjen a misztériumok titkaiba. Nincs annál szomorúbb és megrázóbb, de egyben felháborítóbb és elítélendőbb esemény, mint amikor valakit a véleménye miatt iktatnak ki az élők sorából, főleg, ha rádásul a valóságért száll, vagy szállt síkra...

Ezsdrás által megalkotott nemzetmentő és nemzetfelemelő koncepció, vallási ideológia értelmében az Úr (JHVH) a Sínai-hegyen kiválasztotta és saját népévé tette őket abból a célból, hogy a világ nemzetei felett uralkodjanak majdan:

"Ha tehát hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat adta tudtára Izrael fiainak." (Mózes II. 19,5-6)
"Szenteljétek magatokat nekem, az Úrnak: én szent vagyok, és kiválasztottalak titeket az összes népek közül, hogy az enyéim legyetek." (Mózes III. 20,26)
"Mert te az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népe közül a maga népének." (Mózes V. 7,6)
"Az Úr, a te Istened szent népe vagy. Téged választott ki az Úr minden nép közül a földön arra, hogy az ő tulajdon népe légy." (Mózes V. 14,2)
"Bizony, megáld téged Istend, az Úr, ahogy megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad." (Mózes V. 15,6) [2]

A Tórán kívül is találunk utalásokat a jövőben megvalósulandó messianisztikus elképzelésekre:

"Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted." (Zsoltárok 2,8-9)
"Kapuid mindig tárva lesznek, sem nappal, sem éjjel nem zárják be őket, hogy behordhassák a népek gazdagságát, és királyaikat is die vezessék, hozzád. Mert elvész az a nemzet s az az ország, amely nem akar szolgálni neked; az ilyen nemzetek mindenestül elpusztulnak." (Izajás 60,11-12)
"Benneteket meg az Úr papjainak hívnak, és így neveznek: Istenünk szolgái. A nemzetek gazdagságát élvezitek majd, és kincseikkel ékesíthetitek magatokat." (Izajás 61,6) [2]

A másik ábrahámita vallás, az iszlám egy térítő vallás, aminek célja a "hitetleneket" az iszlám vallásra téríteni, de aki erre nem lenne önként hajlandó, annak megölése a Korán szerint vallási kötelesség, kivéve a "szent hónapokat":

"Wann aber die heilige Monathe (da zu streiten nicht erlaubt) vorbey seyn werden: so tödtet die Unglaubige (Zugesellende) wo ihr sie antreffet, und belagert sie, und nehmet sie gefangen, und passet ihnen auf, an jedem bequemen Ort. Wann se aber sich bekehren, und das Gebett beobachten, und Allmosen geben: so lasset sie frey ihren Weeg gehen. Dann Gott vergibt gern und ist barmherzig." (Koran 9,5) [7]

Vallásszabadságra apellálva vajon joga van-e napjainkban bármiféle vallási tannak a másban hívők, a máshogy gondolkodók, a másfajta származásúak hátrányos helyzetbe taszítására, elnyomására, kisemmizésére, szükség esetén megsemmisítésére buzdítani illetve kötelezni híveit Istenre, vagy bármire hivatkozva?

Visszakanyarodva a fejezet témájához, Ezsdrás tehát megalkotta a Tórát és azt népével i.e. 445. év (?) hetedik hónapjának (tisri [8]) elsején (Nehemias 8,2), azaz a polgári újév napján megismertette, illetve elfogadtatta velük alkotmány gyanánt, ami napjainkban ist ugyanazt a szerepet tölti be Izraelben, ahol az egyház és az állam nincsen különválasztva (lásd: "Immánuel a zsidók Messiása - [10]"), és ott a tényleges államforma úgyszintén teokrácia tulajdonképpen, mint Iránban. Ezáltal megszületett a monoteista JHVH-kultusz, aminek hosszú távon történő fennállása érdekében erőszakot is alkalmazva, megtiltotta Ezsdrás a népe számára a vegyes házasság praktizálását, ami korábban természetesen bevált szokás volt számukra:

"Mit mondhatunk hát, Istenünk? Megszegtük parancsaidat, amelyeket szolgáid, a próféták által szabtál nekünk, ezekkel a szavakkal: az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld a föld népeinek tisztátalansága miatt, azok miatt, amelyekkel beszennyezték az egyik végétől a másikig. Ezért ne adjátok lányaitokat az ő fiaiknak feleségül, s az ő lányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak. Ne törődjetek sem a békéjükkel, sem a jólétükkel, hogy erősek lehessetek, a föld legjava termését ehessétek, és örökségül hagyhassátok (a földet) fiaitokra, mindörökre." (Ezdrás könyve 9,10-12)
"Különösen: többé ne adjátok lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül." (Nehemiás könyve 10,31)
"Azt is láttam azokban a napokban, hogy a zsidók asdódi, ammonita és moábita nőket vettek feleségül. Gyermekeik fele az asdódi nyelvet beszélte, s már nem értették a zsidó nyelvet, hanem csak ennek vagy annak a népnek a nyelvét. Megdorgáltam és megátkoztam őket, némelyeket meg is vertem közülük, megtéptem hajukat, s megeskettem őket az Istenre: "Lányaitokat ne adjátok fiaiknak, és ne vegyetek feleséget leányaik közül sem fiaitoknak, sem magatoknak."" (Nehemiás könyve 13,23-25) [2]

Ez kellett tehát a kezdete legyen a nemzeti alapon praktizált elszigetelődésnek, ami által ehatárolódtak az idegenektől az Ezsdrás által utólagosan, a feltételezett történelmi Mózes nevében megalkotott "háláchá" (törvények - 613 parancsolat, micva: 365 tiltás és 248 tevőleges parancsolat) értelmében:

"Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, ahova most bevonulsz, hogy birtokodba vedd, s ha kiűzi előled mind a népeket, a hetitákat, a girgasitákat, az amoritákat, a kánaániakat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat - hét nálad népesebb és nagyobb népet -, ha az Úr, a te Istened majd kiszolgáltatja neked, s te legyőzöd őket, akkor töltsd be rajtuk az átkot, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk. Ne köss velük házasságot, lányodat ne add egyhez sem feleségül közülük, és egyikük lányát se vedd fiadnak feleségül. Mert fiad elidegenedik tőlem, s más isteneket fog imádni. Akkor fölgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket." (Mózes V. 7,1-4) [2]

"Valahányszor erős külső kulturális és gazdasági természetű hatás érintette közelről a zsidóságot, úgy a görög-római, mint az arab kultúrák területein, mindig volt egy erős belső áramlat a zsidóságon belül, mely a valláshoz és a fajhoz való tartozást megőrizte s kiegyenlítette a környező kultúrák felszívó hatását." (64. old.) [9]

A XIX. századtól többek között Magyarországon is megfigyelhető volt egy részbeni asszimilálódási és integrálódási igyekezet az ott élő zsidóság egy részében, amit utólagosan, a napjainkban uralkodó vallásos vélemények, álláspontok helytelennek, sőt a "háláchá" szempontjából kifejezetten veszélyesnek könyvelnek el [9]. A zsidó származási és vallási elkülönülés, elszigetelődés következménye lehetett az is, hogy a szamaritánusok a Gerizim hegyén építettek saját templomot i.e. 430 körül, ahol aztán az újdonsült monoteista egyisten, JHVH mellett például Nergált továbbra is vallásos tiszteletben részesítették.

I.e. 445-ben (?) nemcsak a "próféták kora" zárult le úgymond [10], hanem magától értetődően az ószövetségi "csodák" kora is, ami a Tóra írója szerint utoljára az általa életre hívott exodus alkalmával volt tapasztalható, amiből az következik, hogy a hívő tömegek ne is várjanak további isteni csodákra, mivelhogy az már a múltidők zenéje... Ennek apropóján jelentette ki 1951-ben New York-ban, az Ukrajnában született néhai lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schnerson (1897.11.24. (?) - 1994) rabbi, hogy a "megváltás" (geula) már nem a távoli jövő álma, hanem a közeljövő valósága, és "Most már minden rajtunk múlik", azaz a hívőknek mindent el kell követniük annak érdekében, hogy a végső messianisztikus célok megvalósulhassanak. "Minden rajtunk múlik" megjegyzéssel fejezte be gondolatait a Rebbe, ergo meg se fordult a fejében isteni csodákra hivatkozni a betervezett messianisztikus idők megvalósításával kapcsolatosan [11].

A Mózes nevével fémjelzett Tórában található Isten neve kiejtésének tilalma (Mózes II. 20,7; Mózes V. 5,11) is értelemszerűen az Ezsdrás által készített Tórának a néppel történt megismertetését követően léphetett csak életbe, amit Ilarion Alfejev (1996 -) orosz ortodox püspök "A hit titka" című könyvében úgy kommentál, miszerint a zsidók a babiloni száműzetést követően nem ejthették ki többet JHVH nevét [12]. Amennyiben a zsidók ismerték volna i.e. 445-öt (?) megelőzően is már a "mózesi törvényeket", és tisztában lettek volna "isteni kiválasztottságukkal", abban az esetben a "sínai szövetségkötés" óta fennállt volna JHVH neve kiejtése tilalmának hagyománya és gyakorlata is, de amiről i.e. 445-ig (?) fogalma sem volt a népnek, azt evidens módon csak akkortól lehetett megtiltani a számukra.

A "Magyar Katolikus Lexikon" megadása értelmében Nebukadnezár babiloni király Jeruzsálem elfoglalása után a papokat nem hurcoltatta el Babilonba, hanem csak a királyi családot és udvarát a nemességgel, a katonákat és mesterembereket [13]. Amennyiben tehát ezek a papok a monoteista JHVH-kultusz papjai lettek volna, abben az esetben Jeruzsálemben nem törlődhetett volna ki a köztudatból néhány évtized leforgása alatt a feltételezett Mózesnek tulajdonított Tóra és az abban található törvénykönyv, legfőképpen nem az isteni kiválasztottságuk mítosza.

A Németországban megjelenő német nyelvű "Fokus" magazinnak 2001. évi 38. kiadásában a rendkívül szimpatikus fiatal újságíró és író, Michael Klonovsky (1962 -) a "Gab es Moses?" ("Létezett-e Mózes?") címmel megjelent cikke (ami már saját weblapján is megtekinthető) arról számol be, hogy Mózes neve sehol nem szerepelt i.e. 300-ig, csak az Ezsdrás által létrehozott Tóra sorai között [14]. Klonovsky hivatkozik írásában Rolf Krauss (1942 -) egyiptológusra is, aki szerint a Tóra megalkotója Ezsdrás volt, és a monoteista JHVH-kultusz nem létezett ezt megelőzően.

Israel Finkelstein professzornak, a Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézet igazgatójának és az USA-ban élő Neil A. Silberman régészprofesszornak a "Keine Posaunen vor Jericho" című könyve szintén beszámol arról, hogy első alkalommal i.e. 300-ban történt említés Izraelen kívül a "mózesi törvényekről":

"Aus der hellenistischen Zeit, um 300 v. Chr. stammt eine erste Beschreibung der biblischen Gesetze und Bräuche von einem außenstehenden Beobachter." (S. 336) [15]

Feltétlenül érdemes említést tenni itt a magyarországi születésű izraeli régészprofesszorról, Gabriel Barkay-ról (1944 -), aki azt állította, hogy a jeruzsálemi Ketef-Hinnom-völgyben lévő temetkezési helyen két ezüst amulettre bukkantak ásatásuk folyamán, melyeken a Mózes IV. könyvében (6,24-25) olvasható "ároni áldás" szövegének töredéke található protohéber betűkkel írva. Barkay ezeket nagy lelkesedésében i.e. VII - VI. századi leletekként datálta, ami ugye azt jelentené, hogy neki végre sikerült egy olyan írásos emlékre lelnie, ami azt igazolná, hogy a Tóra már az említett időszakban is közismert kellett legyen. A babiloni száműzetést megelőző időkben volt használatos a protohéber írásmód, de Gabriel Barkay úr pechjére ezt a későbbi időkben is applikálták elvétve, így az i.e. I. században ismét alkalmazásban volt [16], a szamaritánusok pedig a mai napig használják; arra a temetkezési helyre pedig, ahonnan Barkay úr állítása szerint a lelet származik, i.e. VII. - I. századig temetkeztek [17]. Következésképpen az itt felsoroltak alapján semmilyen bizonyíték nincsen arra nézve, hogy ez a két ezüst amulett az i.e. 445 előtti időkből származott volna (amikor még nagy valószínűséggel nem is létezett a monoteista JHVH-kultusz), amit Barkay úr feltétlenül el szeretett volna fogadtatni a világgal, gyaníthatóan vallási buzgóságból...

Napjainkig egyetlen "lelet" igazolhatta volna a Salamonnak tulajdonított Templom létezését, éspedig egy elefántcsont jogar, ami úgymond Salamon Templomából származott, de mint kiderült róla, hogy egy közönséges hamisítvány ugyanúgy [18], mint más egyéb, eddig napvilágot látott ilyen jellegű "i.e. V. század előtti műkincs"... Philip R. Davies (1945 -) Sheffield-i egyetem bibliakutató professzora szerint a Dávid és Salamon királyságára nem létezik semmilyen jellegű hiteles régészeti bizonyíték, amiből következően egyes biblai régészek a korábbiakban kizárólagosan csak azért minősítettek leleteket az i.e. X. századból származónak, hogy ezzel az Ószövetség hitelességét vallási indíttatásból alátámaszthassák [19].

A Babiloni Talmudban is szó esik Ezsdrásnak a Tórához fűződött kapcsolatáról, de eredeti szerzőjének magától értetődően Mózest tartják:

"Als die Tora zuerst bei Jisraél in Vergessenheit geriet, kam ézra aus Babylonien, und begründete sie; später geriet sie abermals in Vergessenheit, und Hillel, der Babilonier, kam und begründete sie; und als sie wiederum in Vergessenheit geriet, kamen R. Hija und seine Söhne und begründeten sie wieder." [20]

"Es wird gelehrt: R Jose sagte: Ézra war würdig, daß die Tora durch ihn gegeben werde, wäre ihm Moše nicht zuvorgekommen. Von Moše heißt es (Ex. 19,3): und Moše stieg zu Gott hinauf, und von Ézra heißt es (Ezr. 7,6): eben der Ézra, der aus Babylonien hinaufstieg; wie jenes Hinaufsteigen [zum Empfange] der Tora geschah, ebenso dieses Hinaufsteigen [zum Empfange] der Tora. Bei Moše heißt es (Dt. 4,14): mir aber befahl damals der Herr, euch Satzungen und Rechte zu lehren, und bei Ézra heißt es (Ezr. 7,10): denn Ézra hatte seinen Sinn darauf gerichtet, im Gesetze des Herrn zu forschen und es zu erfüllen und Jisraél Satzung und Recht zu lehren." [21]

Az első Talmud idézet szerint a zsidók "isteni kiválasztottságuk" ellenére a Tóráról rendszeresen megfeledkeztek, igy nemcsak a Babilonban született Ezsdrás volt kénytelen a Tórát "ismét" megismertetni a "kiválasztott" néppel, hanem a Babilonban született Rabbi Hillel (i.e. 110 - i.sz. 9) és az ugyancsak Babilonban született Rabbi Hija (Chija; i.sz II - III. század) fiaival egyetemben. Nem véletlen az mint látni fogjuk, hogy mind a három említett személy Babilonból származott. A babiloni száműzetés előtti zsidóság bizonyítottan nem rendelkezett egy írásba foglalt Tórával, se pedig annak részeként megalkotott Deuteronomium-mal, azaz törvénykönyvvel, ami kizárólagosan csak Ezsdrás jóvoltából készült el a számukra. Ezt úgymond isteni ihletés hatására, emlékezetből foglalta írásba... Ezsdrás nem tett említést természetesen arról a Tórában, hogy azt a feltételezett exodus után közel 890 évvel alkotta meg, viszont beszámolt a feltételezett történelmi Mózes haláláról (Mózes V. 34,5-8). Mint ismeretes, még egyetlen író sem volt képes saját haláláról műveiben tudósítani...

Azért házasodhattak és házasodtak tehát az i.e. 445. évet megelőző időkben a zsidók idegenekkel, mivel nem volt megtiltva az számukra, és nem véletlenül áldoztak más isteneknek, merthogy ez szintén nem volt tilos nekik. Az i.e. 445-re elkészült Pentateuch-nak néppel történt megismertetését követően jött létre az "Isten által kiválasztott teokratikus szent hitközösség". A korabeli antik görög történetíró, Hérodotosz (∼i.e. 485 - 424) említést se tett róluk, mivelhogy akkoriban még csak egy jelentéktelen szektának számítottak Julius Wellhausen (1844 - 1918) német protestáns teológusprofesszor szerint:

"Noch zur Zeit Nehemias waren die Juden eine unbedeutende Sekte, die in Jerusalem und der Umgegend Platz fand. Herodot nahm keine Notiz von Ihnen (Der Gegenbeweis bei Joseph. contra Ap. 1, 168 ss. besagt nicht viel). Wäre er nach hundert Jahren des Weges gekommen, so würde er vielleicht nicht so achtlos an ihnen vorbei gegangen sein. Damals hatten sie sich vermehrt und ausgebreitet zu einem nicht mehr zu übersehenden Volke." (S. 160)
"Die Ausbreitung des Judentums ist nicht durch das Exil bewirkt, sondern erst nach dem Exil von Babylon und von Jerusalem ausgegangen, zumeist aber von Jerusalem. Sie beruht grösstenteils auf Assimilirung heidnischer und halbheidnischer Elemente." (S. 162) [22]

Wellhausen állítását más kutatók is megerősítik [23]. Vannak aztán olyanok is, akik azt szeretnék elhitetni a közvéleménnyel, hogy Hérodotosz a zsidókat szírekként emlegette, mások pedig azzal indokolják Hérodotosz "hiányosságát", hogy nem is járt Palesztinában...

Hérodotosz a Berlinben, 1811/1812-ben kiadott kétkötetes "Die Geschichten des Herodotos" ("Hérodotosz történetei") című történelmi művében valóban egyáltalán nem tesz említést Palesztinával kapcsolatosan a zsidókról, de Júdeáról és Jeruzsálemről sem annak ellenére, hogy bejárta azt a területet is, megközelítőleg i.e. 445 táján (gyaníthatóan még Nehémiásnak Jeruzsálembe történt érkezését megelőzően). A könyvében a körülmetélés (cirkumcizió) eredetét is boncolgatja és az ezzel kapcsolatos véleménye az volt, hogy ennek a tradíciója vagy Egyiptomból, vagy pedig Etiópiából származik, amit aztán más népek is átvettek tőlük:

"Doch das beweiset nichts, denn dergleichen Völker giebt es mehre; aber das ist ein großer Beweis, daß die Kolcher und Aegyptier und Aetioper ursprünglich die einzigen Völker sind, die sich beschneiden. Die Föniker und die Syrer in Palästina gestehn selber ein, daß sie`s den Aegyptiern gelernet, und die Syrier um den Thermodon und den Parthenios und ihre Nachbarn, die Makroner, sagen, sie hätten`s neuerlich von den Kolchern gelernet. Denn bei diesen Völkern allein is die Beschneidung, und diese thun`s den Aegyptiern nach. Von den Aegyptiern aber und den Aetiopern kann ich nicht mit Gewißheit sagen, wer es von dem andern gelern hat, denn es ist offenbar eine uralte Sitte. Und daß sie`s aus dem Verkehr mit Aegypten gelernet, dafür ist mir auch dies ein großer Beweis: Die Föniker, so mit Hellas in Verkehr kommen, thun nicht mehr wie die Aegyptier mit den Schamgliedern und beschneiden ihre Kinder nicht." [24]

A körülmetélést már i.e. 4000 évvel praktizálták az egyiptomiak, kolchisziak, edomiták, moabiták, ammoniták, etc., a "Magyar Zsidó Lexikon" elmondása értelmében [25]. Viszont akkor miképpen teremthette az ószövetségi Isten II. Hillel (330 - 365) zsidó pátriárka ötlete alapján i.e. 3761.10.07-én, tisri 1-én az univerzumot ("Anno Mundi" - A. M.), vagy a későbbi, újabb verzió értelmében az embert (lásd: "A sínai szövetségkötés")?... Ha pedig ragaszkodnánk az ószövetségi magyarázatokhoz, abban az esetben állíthatnánk akár azt is, hogy JHVH az egyiptomiakat, vagy a kolchisziakat, edomitákat, moabitákat, ammonitákat, etc. már több, mint 2000 évvel korábban kiválasztotta volna magának, és a körbemetélést szövetsége jeléül rendelte el a számukra? Milyen teremtő Isten lenne az olyan, aki szövetsége jeléül egy olyan egészségügyi beavatkozást rendel el a népe számára megkülönböztetés gyanánt, ami már a környező népek többségénél réges régen bevált szokás volt?

"Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: "De tartsd meg szövetségemet, te, és utánad utódaid minden nemzedéken át. Ez az én szövetségem, amit meg kell tartanotok, köztem és köztetek, s utánad utódaid között: Minden férfit körül kell metélni közületek, mégpedig előbőrötök húsát kell körülmetélni. Ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek."" (Mózes I. 17,9-11)
""Testeteken viselt szövetségem legyen örök szövetség."" (Mózes I. 17,13) [2]

Tisri elseje szerepel az Ószövetségben a feltételezett történelmi Mózessel kapcsolatban is:

"Az Úr így szólt Mózeshez: "Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik: A hetedik hónap első napja legyen pihenőnap számotokra, harsonazengéssel és ünnepi összejövetellel. Ne végezzetek semmiféle munkát, és mutassatok be áldozatot az Úrnak."" (Mózes III. 23,23-25)
"A hetedik hónap első napján szintén gyűljetek egybe a szentélynél. Semmiféle szolgai munkát ne végezzetek. Legyen ez a harsonázás napja számotokra. Kellemes illatú égőáldozatul mutassatok be az Úrnak egy fiatal bikát, egy kost és hét egyesztendős bárányt, hozzájuk tartozó ételáldozatul pedig olajjal meghintett lisztlángot, három tizedet a bikához, két tizedet a koshoz és egy-egy tizedet a hét bárányhoz, továbbá egy kecskebakot engesztelő áldozatul, hogy megtisztuljatok bűneitektől - az újhold napi égőáldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton, valamint a szokásos égőáldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton, végül az előírt italáldozaton kívül a rájuk vonatkozó rendelkezések szerint, kellemes illatú égőáldozatul az Úrnak." (Mózes IV. 29,1-2) [2]

Mivelhogy Mózes csak az Ószövetség megalkotói által jöhetett a világra, ennek következtében nagy valószínűséggel az Ezsdrástól származó fenti gondolatok a hetedik hónap első napjával kapcsolatosan tudatos utalásokként könyvelhetőek el az általa hetedik hónap elsején, tehát tisri 1-én bemutatott és nyilvánosságra hozott Tórára vonatkozóan, ami Ezsdrás és népe általi egyoldalú szövetségkötést jelentette és eredményezte úgymond JHVH-val. A monoteista JHVH-kultusz születésnapja volt ez a dátum voltaképpen, a tudatosan vallásos és egyistenben hívő zsidó nép születésének napja, amit azóta is megünnepelnek minden évben, polgári újév ("Ros Hásána") gyanánt. Az évenként ezen a napon felharsanó sófárok is erre hivatottak valójában a hallgatóság figyelmét felhívni és arra, hogy a legendabeli Ábrahám gyermekének feláldozási kísérlete, a Mózes nevével fémjelzett sínai szövetségkötés, az Ezsdrás által készített Tórának kihirdetése, illetve a jövendőbeli Messiásnak az eljövetele (születése), azonos felépítésű kozmikus keresztek létrejöttének függvényei voltak és lesznek a vallásalapító Ezsdrás jóvoltából, ami az Ószövetség kozmikus misztériumának féltve őrzött titka is egyben. A világ és az ember teremtésének magától értetődően semmi köze nem volt a II. Hillel által kikalkulált dátumhoz.

I.e. 445 (?) előtt még nem léteztek zsinagógák, melyek Ezsdrás és Nehémiás fellépését követően jöttek csak létre. Ludwig Holberg (1684 - 1754) professzor írja könyvében ezzel kapcsolatosan, hogy a zsidók azt mondják, ahol nincs törvénykönyv, ott nem lehetett zsinagóga sem:

"Die Juden sagen, wo kein Gesetzbuch ist, da kann auch keine Synagoge seyn, und wenn dieses seine Richtigkeit hat, so können keine Synagogen im Lande gewesen seyn, weil die Historie zeigt, daß die Gesetzbücher bißweilen sehr rar gewesen, ja daß man zu verschiedenen Zeiten gar keine gehabt hat." [26]

Megközelítőleg ugyenezt olvashatjuk a XVIII. századi német szabadkőműves író, Johann Christian Edelmann (1698 -1767) tolmácsolásában is:

"Denn wo keine Synagoge war, da kunten auch die heiligen Schrifften nicht liegen bleiben." [27]

A két utóbbi idézetből az következik, hogy zsinagóga nem létezhetett törvénykönyv (Tóra) nélkül, és mivel a Pentateuch i.e. 445-re (?) készült el, ennek következtében magától értetődően csak ezt követően jöhettek létre a zsinagógák is, mégpedig több mint valószínű, hogy Ezsdrás kezdeményezésére.

Nem csupán a teremtő Isten fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, hanem a Tóra megalkotója által átvett teremtés története (a babiloni Enūma eliš), a Noé-féle legenda (a sumér Gilgames eposzban szereplő Ut-napištim szerepét Noé vette át) és a kabbalisztikus titkos ismeretek úgyszintén. A kabbalát az időszámításunk szerinti nyolcszázas évek közepe táján, Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez a hermetikus ismeret természetesen az Ószövetség beavatottjainak már a birtokában volt Ezsdrás kora óta, amivel a babiloni száműzetés során kellett, hogy megismerkedjenek. Szintén Babilonból származnak a héber naptár hónapjainak elnevezései, de a szombat szó héber megfelelője (sabbath/sábát - šabattu) és a héber órának percbeosztása (60x18=1080) is. A héber naptár vallási újévének, niszán 1-nek hagyománya, az első ember bűnbeesésének legendája, az angyalok és őrangyalok is babiloni eredetűek. A Tórában Ezsdrás egszerűen JHVH-ra ruházta át a babiloni teremtő Istennek, Marduknak hőstetteit [28]. A héber naptár polgári újéve, tisri 1. valószínűleg a szírektől lett átvéve a babiloni száműzetést követő időkben, Carl Friedrich Keil (1807 - 1888), német teológusprofesszor véleménye szerint [29]. A sófár Ezsdrás fellépését megelőzően harcászati és védelmi célokra volt használatos, a Tóra nyilvánsságra hozatalát követően vált a papok körében egy vallásos hangszerré [30], írja könyvében Julius Wellhausen teológusprofesszor. Engesztelő nap (jom kippur) alkalmából, tisri hónap 10-én a zsinagógákban először az engesztelő imát, a kol nidré-t énekli el a kántor káldeus nyelven [31]. A Babiloni Talmud arra hívja fel a figyelmet, hogy a "kol nidré" csak abban az esetben hatásos, ha abban hisz is a hívő:

"Und wenn jemand wünscht, daß seine Gelübde des ganzen Jahres nichtig seien, so spreche er am Beginne des Jahres: jedes Gelübde, daß ich tun werde, sei nichtig; nur muß er beim Geloben daran denken." [32]

A "kol nidré" eredete tisztázatlan, de nem lehetetlen, hogy ez is Ezsdrás találmánya volt, ugyanis népét arra kényszerítette, hogy az idegenekkel kötött házasságaikat, házastársuknak adott esküjüket annulálják, hitveseiket és gyermekeiket egyaránt űzzék el (Ezdrás könyve 10,1-3; 10,11; 10,44; Nehémiás könyve 13,23-27; 13,30) úgymond JHVH akaratából. Ezsdrás szeme előtt egy kitűzött cél lebeghetett valószínűleg, éspedig, hogy népe ne keveredjen más népekkel és vallási alapokon nyugvó, "JHVH által kiválasztott" nemzetet hozzon létre ennek segítségével, ami az összes többi nemzet fölé emelkedhet majdan:

"különüljetek el a föld népétől és az idegen asszonyoktól" (Ezdrás könyve 10,11)
"Ne köss velük házasságot, lányodat ne add egyhez sem feleségül közülük, és egyikük lányát se vedd fiadnak feleségül." Mert fiad elidegenedik tőlem, s más isteneket fog imádni. Akkor fölgerjed ellenetek az Úr haragja és elpusztít benneteket." (Mózes V. 7,3) [2]

A budapesti születésű filozófus és vallástörténet-kutató, Gecse Gusztáv (1932 - 2003) meglátása szerint Ezsdrás és Nehemiás "csak úgy tudták elképzelni a zsidók fennmaradását akár idegen uralom alatt is, ha papi néppé alakulnak, a papok vezetése alá helyezkednek és életük kizárólagos szabályzójává, létük összetartójává a mózesi törvényt, a Tórát teszik" [33]

Nemcsak a "kol nidré"-t prezentálják az illetékesek káldeus nyelven, hanem a korábbiakban JHVH dicsőítéséről szóló "Kadis" imádságot is [34].

A "Magyar Zsidó Lexikon" állítása alapján a "Szemet szemért" ószövetségi vallásetikai törvény (Mózes II. 21,24-25; Mózes III. 24,20; Mózes V. 19,21) a babiloni törvénykönyvből lett merítve, amire a világhírű német assziriológus professzor és Ószövetség-kritikus, Friedrich Delitzsch (1850 - 1922) is felhívta többek között a figyelmet [28]:

"Szemet szemért - A tórai szövegről egyébként tudjuk, hogy az szóról-szóra egyezik a babiloni Hammurrábi-kódex idevágó szavaival és így közkeletű jogi frázissal állunk szemben (kb. olyan, mint: «szeget szeggel»), melyet a babiloni törvénykönyv még eredeti értelmében alkalmazhatott, de a tórai joggyakorlatban már ellentmondások merülnek fel ellene." [35]

Friedrich Delitzsch professzor szerint az Ószövetség megalkotói Babilonból merítették az általuk létrehozott új vallás számos alapgondolatát, sőt a zsidók "monoteista" vallásának Istene, JHVH (Jaho) a kánaáni népek által már jóval korábbi időkben is ismert istenség volt, amit a három agyagtábla feliratai is igazolni sejtetnek:

(Direkt fotó)
(Friedrich Delitzsch: Babel und Bibel, Leipzig, 1902, S. 47)

Gunkel Hermann (1862 - 1932) német protestáns teológusprofesszor a "Das Märchen im Alten Testament" ("Mese az Ószövetségben") című könyvében [36] azt taglalja, hogy az Ószövetségben mely "történetek" tekinthetők mesének. Mivelhogy Gunkel egy vallásos keresztény teológusprofesszor volt, ebből adódóan meg sem fordult a fejében az, hogy az i.e. 445. (?) évet megelőző, Izraellel kapcsolatban emlegetett "események" túlnyomó többsége annak kell számítsanak, kiemelkedő hangsúlyt helyezve az exodus és a sínai szövetségkötés (Mózes úgymond JHVH-tól, a valószínűleg i.e. XVIII. században uralkodott babiloni Hammurábi pedig Šamaš-tól, a napistentől kapta meg a törvényeket), illetve a Salamon általi Templom építésének mesés ötletére. Ezek történelmi hitelessége tulajdonképpen abszolút irreleváns, mivelhogy az Ószövetség egy jövőbe tekintő és a jövőben megvalósulandó messianisztikus elképzelések és tervek érdekében életre hívott és praktizált vallás, melynek kifejezetten földi céljai vannak, tehát kizárólagosan a végeredmény bír esszenciális horderővel, nem pedig az oda, vagy addig elvezető út milyensége, illetve a vallásos tömegek "isteni kiválasztottságának" valószerűsége. Mindaddig kizárólagosan az Ószövetségbe vetett töretlen és kompromisszummentes vak hit a mérvadó, ami a valódi mozgatórugója és abszolválója a messianisztikus földi tervek várható sikerességének, miképpen azt a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson is hangoztatta:

"Most már minden rajtunk múlik."

II. Frigyes (1194 - 1250) német-római császár (1220 - 1250) IX. Gergely (1167 - 1241) pápa (1227 -1241) szerint Mózest, Jézust és Mohamedet csalónak titulálta, akik becsapták a világot [37]. Amennyiben valóban ezt állította II. Frigyes, az annak tudható csak be, hogy nem lehetett tisztában az ószövetségi vallás tényleges létrejöttének körülményeivel és idejével. Ha tudatában lett volna annak, hogy Mózest Ezsdrás hívta életre az i.e. V. század közepe táján, abban az esetben szinte biztosra vehető, hogy Ezsdrást nevezte volna csalónak, aki megvezette nemcsak a saját népét, de az egész világot is. Jézust csalónak beállítani szintén nem vall megfelelő tájékozottságra és ismeretekre, ugyanis az i.sz. 25. április elsején kínhalált szenvedett Názáreti Jézus semmit nem írt le tanításaiból, és szinte biztosra vehető, hogy a rabbinak tanul Pál (Saul rabbi) adta szájába utólagosan és Jézus tudta nélkül azokat a tanokat, melyek bizonyos részei joggal megkérdőjelezhetőek és kétségbevonhatóak. Jézusból Pál kreált a világ népei számára utólagosan Istent, megváltót, és a feltámadásának valamint mennybemenetelének, illetve a végidőkre betervezett visszajövetelének az ötlete is Páltól kellett származzon. Ezek alapján tehát II. Frigyes császárnak nem Jézust kellett volna csalóként neveznie, hanem Pált. Mint tudjuk, az iszlám "Szentírást", a Koránt szintén Mohamed halála után foglalták írásba ugyanúgy, mint Jézus esetében az Újszövetséget, és az is ismert tény, hogy Mohamed analfabéta volt, amiből az következik, hogy semmi fogalmunk sem lehet, hogy valójában mit hirdetett ő tulajdonképpen... Mindent összevetve és konklúzióként leszögezve, az ábrahámita vallásokkal kapcsolatosan két ismert személlyel kapcsolatban merülhetne fel joggal és megalapozottan a csalás gyanúja, nevezetesen Ezsdrással és Pállal szemben, illetve azokkal szemben, akik a Koránt létrehozták Mohamed halála után, többek között fogadott fia és egyben írnoka, a héberül is tudó Zajd ibn Tâbit (i.sz. 612 - 680), aki feltetelezhetően zsidó szülők gyermekeként jöhetett a világra.

Hogy miért volt szükség ószövetségi szemszögből az Újszövetségre és a Koránra, pontosabban a kereszténységre és az iszlámra, arra megkapjuk a választ a középkor legnagyobb talmudtudósától, Moses Maimonides rabbitól (RáMBáM; ∼1138 - 1204). Állítása szerint a két említett ábrahámita térítő vallásnak az volt a szerepe, hogy előkészítse a végidőkre betervezett ószövetségi Messiás Király eljövetelét [38], aki 1999.08.11-én született az akkor létrejött napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásának inkarnációjaként.

A Tóra Ezsdrás általi megírásának joggal feltételezhető motivációjaként egy akkoriban létrejött, ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt jöhet kizárólagosan számításba, mint ami 1999.08.11-én is kialakult a zodiákusban:

-450.05.18. 05:27 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Hold konjunkció:20,2°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,4°Oroszlán; -Szaturnusz-Neptunusz-Plútó oppozíció:18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő (7,3°)

(Direkt fotó)

Ez a kozmikus kereszt kell valójában az indítéka legyen az Ezsdrás általi "JHVH-val történt szövetségkötésnek", ami i.e. 445. (?) őszén, pontosabban az alkotó elmondása alapján a hetedik hónap (tisri) 1-én, szintén újhold alkalmával lett tudatosítva a néppel (a Tórát megismertetve és alkotmányként elfogadtatva velük), ami azt követően polgári újéveként, Ros Hásána gyanánt van évenként megünnepelve, a legősibb zsidó szakrális fúvós hangszer, a sófár megszólaltatásának kíséretében. A magyarázatok szerint úgymond a Sínai-hegyen is a sófár hangja hallatszott, ami éppen annak a kosnak a bal szarvából készült, akit úgymond Ábrahám áldozott fel Izsák helyett; a Messiás eljövetelét (születését) pedig ugyanannak a kosnak a jobb szarvából konstruált sófár hangja jelezte 1999.08.11-én. Mind a három, részben kitalált, részben pedig valóságos epizód ugyanolyan struktúrájú kozmikus keresztekkel kapcsolatos, mint ami Ezsdrást a Tóra megalkotására késztette, eltekintve a Neptunusztól és a Plútótól, melyek i.e. 451.05.18-án, egy szombati napon a Szaturnusszal álltak együtt. Ezen keresztek a zsidó kabbala Schemhamphoras-ának ("Isten 72 szellemének") legnegatívabb hatású kozmikus forrásai az ősi asztrológia szabályzói értelmében.

A szombati nap (sabbath/sábát, amit a babiloni hagyományokból vettek át a zsidók: šabattu) megünneplése, mint pihenőnap és az Úr napja, törvényként lett előírva és betartatva Ezsdrás által és azóta is kötelező vallásos hagyománynak számít:

""Lássátok meg, hogy az Úr adta nektek a szombatot, ezért juttat nektek a hatodik napon két napra való eledelt. A hetedik nap maradjon mindenki otthon és senki se hagyja el lakását." A nép a hetedik napon tartózkodott is minden munkától." (Mózes II. 16,29-30)
"Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek." (Mózes II. 20,8-10)
"Az Úr így szólt Mózeshez: "Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg a szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. Ezért tartsátok meg a szombatot, legyen az szent előttetek. Aki megszentségteleníti, az halállal lakoljon. Aki ezen a napon dolgozik, azt ki kell irtani népéből. Hat napig dolgozzatok, de a hetedik nap, a szombat, a pihenés napja, az Úrnak van szentelve. Mindenkit, aki szombaton dolgozik, halállal kell büntetni. Így kell Izrael fiainak a szombatot megülniük. Tartsák meg azt nemzedékről nemzedékre: megszeghetetlen szövetségnek. Örök időkre legyen ez jel köztem és Izrael fiai között."" (Mózes II. 31,12-17) [2]

Nem éppen nevezhetők Ezsdrás törvényei konzekvensnek, ugyanis Mózes II. 20,13-ban még arra utasítja követőit Istenre hivatkozva, hogy "Ne ölj.", ezt követően nemsokkal (Mózes II. 31,14-15) viszont már azok meggyilkolására szólít fel szintén JHVH-ra hivatkozva, akik a szombati napon munkát merészelnének végezni... A Mózes II. 31,13-ban azt olvashatjuk, hogy a szombati nap egy "jel" ("Zeichen") legyen JHVH és hívő tömegei között nemzedékről nemzedékre, azaz "örök időkre" (Mózes II. 31,17):

"Und der HERR redet mit Mose/ und sprach/ Sage den kindern Israel/ und sprich/ Haltet meinen Sabbath/ Denn derselb ist ein Zeichen zwisschen mir und euch/ auff ewre Nachkomen/ das jr wisset/ das ich der HERR bin/ der euch heiliget.
Darumb sollen die kinder Israel den Sabbath halten/ das sie jn auch bey jren Nachkomen halten zum ewigen Bund.Er ist ein ewig Zeichen zwischen mir und den kindern Israel." (II, Mose XXXI. 13/17) [39]

Ezt a következő mondatban azzal igyekszik indokolni a Tóra alkotója, hogy azért kell ez így legyen, mivelhogy Isten hat nap alatt teremtette meg a világmindenséget, a hetediken pedig megpihent... Ennek a teljes mértékben tudománytalan és akceptálhatatlan mesés eszmefuttatásnak az égegyadta világon semmilyen reális alapja nincsen, ellenben arra feltétlenül ajánlatos felfigyeljünk, hogy a fent szemléltetett kozmikus kereszt, ami Ezsdrást a Tóra megalkotására kellett ösztönözze, éppen egy szombati napon jött létre! Joggal feltételezhető ebből adódóan, hogy ennek figyelembevételével határozta meg népe számára a szombatot pihenőnap és az Úr napja gyanánt, amit "JHVH-val kötött szövetsége jeléül" szándékozott a köztudatba végérvényesen bevésni. Mivelhogy a beavatatlan, laikus hívő tömegek tudomására nem hozhatta az újdonsült vallásalapító a tárgyalt kozmikus keresztnek (a tényleges "jelnek") a lényegét és létrejötte időpontját, ezért a szombat hetenkénti megünnepeltetésével hidalta át ezt a számukra, a különben is titkok titkaként kezelendő, és a nép számára úgymond megismerhetetlen kozmikus misztériumot, ami az "Úr" mibenlétének rejtélyét tárhatná fel előttük.

Már a keresztény vallási hagyományokkal kapcsolatosan is sikerült azt konstatálni, hogy a keresztények pihenő és egyben ünnepnapja, a vasárnap összefüggésben kell legyen a Názáreti Jézusnak i.sz. 25.04.01-én, vasárnap történt keresztre feszíttetésével és kínhalálával, amit egy kozmikus kereszt égisze alatt hajtottak végre a rómaiak a Szanhedrin követelésére. A két kozmikus esemény két különböző struktúrájú kereszttel kapcsolatos, amire valószínűleg a keresztény szimbolikában gyakran alkalmazott kettős kereszt (crux gemina) hivatott utalni:

(Direkt fotó)
Pfarramt Schwäb. Gmünd

Mind a két esetben részt vett a kereszt kialakításában az asztrológiai szabályzók szerint negatív hatásúnak tartott Neptunusz és Plútó planéta is, ennek ellenére a Schemhamphoras kozmikus forrásait kizárólagosan csak a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek konstelláció-variációi képezik, Nap-Hold konjunkció (újhold) illetve oppozíció (telihold) figyelembevétele mellett.

Az emberek homlokának kereszttel történő megjelölése ószövetségi eredetű, amiről már említés történt a "Jézus születése és kereszthalála" fejezetben is:

""Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán, és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne." A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak." (Ezékiel 9,3-7) [2]
"És monda az Ur néki: Menny-által a` váras közepin Jerusalemben: és jegyezz Thau-t a` siránkozó férfiak homlokára, és a` bánkodókéra minden útálatosságokon, mellyek abban lésznek. És amazoknak monda, az én hallásomra: Mennyetek-által a` várason követvén őtet, és őllyetek: ne kedvezzen a` ti szemetek, se ne könyörűllyetek. A` vénet, az ifiatskát, és a` szűzet, a` kisdedet, és az aszszonyokat, öllyétek-meg mind fottig: senkit pedig, a` kinn Thau-t láttyátok, meg ne öllyetek, és az én szent helyemtől kezdgyétek-el. El-kezdék azért a` vén férfiakon, a` kik a` ház elött valának." (Ezekiel profétálása IX. rész 4-6.) [40]
"Und der HERR sprach zu jm/ Gehe durch die Stad Jerusalem/ und zeichen mit einem zeichen an die stirn/ die Leute so da seufftzen und jamern uber alle Grewel/so so drinnen geschehen. Zu jenen aber sprach er/ das ichs höret/ Gehet diesem nach durch die Stad/ und schlahet drein/ Ewer augen sollen nicht schonen/ noch uber sehen. Erwürget/ beide alte/ jüngling/ jungfrawen/ kinder und weiber/ alles tod. Aber die das Zeichen an sich haben/ der solt jr keinen anrüren. Fahet aber an/ an meinem Heiligthum." (Der Prophet Hesekiel IX. 4-6.) [39]

A három eltérő fordítás közül az utóbbi az 1551-ben kiadott Martin Luther-féle, amiben JHVH az emberek homlokát nem kereszttel illetve tauval jelöltette meg, mint az előző két fordításban, hanem egy jellel, ami viszont nem lehetett egyéb, mint a kereszt (tau) jele. A Mózes II. 31,13/17-ben említett "jel" egy bizonyos szombat, ami közvetlenül az i.e. 451.05.18-án, szombaton, a zodiákusban kialakult kozmikus keresztre kell utaljon, mely kozmikus forrása volt JHVH (az Úr) legnegatívabb szellemének.

Nagyon lényeges lehet az a tény, hogy a Purim ünnepét követő szombat az úgynevezett "vörös tehén" (para aduma - pārāh ´ădummāh) szombatja (Sábesz Póró), aminek alkalmából minden évben felolvasásra kerül a Mózes IV. könyvének 19. fejezete, mely részletezi a "vörös tehénnel" kapcsolatos exotérikus tudnivalókat. A "vörös tehénről" már volt bővebben szó az "Ábrahám emberáldozat kísérlete" fejezetben, ennek következtében szükségtelen lenne itt ismételten kitérni ennek lényegére.

Az ószövetségi hagyományok értelmében a feltételezett történelmi Mózes áldozott fel elsőként "vörös tehenet", a következőt Ezsdrás, majd hetet a Templom lerombolásával bezárólag, a tizedik pedig a betervezett ószövetségi Messiás feladata lesz az elképzelések alapján [41]. Több kutató kétségbe vonja azt a rabbinikus állítást, hogy Mózes korától a babiloni száműzetésig csupán csak egy "vörös tehén" elégétésére lett volna szükség, ellenben Ezsdrás korától a Templomnak a rómaiak általi lerombolásáig nyolcra. Az Ezsdrás által életre hívott Mózes értelemszerűen nem áldozhatott fel egyetlen "vörös tehenet" sem, mivelhogy a Tóra i.e. 445-ben történt nyilvánosságra hozatala előtt még nagy valószínűséggel fogalmuk sem lehetett a zsidóknak erről a vallási rituálról és a monoteista JHVH-kultuszról sem.

Az Ószövetségben hívők legvidámabb, farsangnak számító ünnepe a Purim úgyszintén az itt tárgyalt kozmikus kereszttel kell kapcsolatban legyen annak ellenére is, hogy ezt évről évre adar hónap 14-15-én, azaz teliholdkor (Nap-Hold oppozíció) ünneplik meg. A Purim történetét "Eszter könyve", a "Megillat Eszter" ("Eszter tekercse") tartalmazza, aminek szerzője a mai napig vitatott. A szefárd zsidó származású Baruch Spinoza (1632 - 1677) filozófusprofesszor, az akkoriban modernnek számító biblia- és valláskritikus meg volt arról győződve kutatásai következtében, hogy Dániel, Ezsdrás, Eszter és Nehémiás könyvét ugyanazon "történész" kellett megalkosssa [42]. A zsidó hagyományok értelmében Ezsdrás volt a Nehemiás könyvének is az írója, más források pedig a Krónikák könyve szerzőjének is Ezsdrást tartják, sőt magát a Tórát is ő öntötte "végleges formájába" [42]. Egyáltalán nem lehet, és nem is lenne célszerű kizárni azt az eshetőséget, ami szerint a monoteista JHVH-kultusz életre hívójának lett volna a műve többek között az Eszter könyve is, amiért Spinoza professzor igazságfeltáró igyekezetét feltétlenül csak méltatni lehet. Nem így álltak személyéhez 1656-ban az amsterdami portugál zsinagógában, ahonnan nézeteiért kizárták és egyben meg is átkozták azért, pedig akkoriban még nagyon a tevékenysége kezdetén volt és nyilvánosságra még semmit sem hozott.

A zsidóság legnagyobb megváltásának az exodust megelőzve a Purimot tekintik valójában az érintettek, és ennek következtében a messianisztikus időkben és azt követően se fog ennek megünneplése megszünni annak ellenére sem, hogy a tervek szerint akkoriban az addigi ünnepek el lesznek törölve [43]. Ez arra enged következtetni, hogy a többek által legendának, sőt babyloni eredetű legendának tartott Eszter könyve [44] az ószövetségi vallás létrejöttével kapcsolatos vallási hitrege kell legyen, legalábbis a kozmikus hátterét tekintve, a mondanivalója pedig egy örökérvényű etikai irányvonalnak tudható be, ami választ ad arra is egyben, hogy miért kell a Purimnak minden időben fennmaradnia, még akkor is, amikor a többi korábbi ünneppel kapcsolatos megemlékezések abbamaradnak már. A források azzal magyarázzák a Purim elsőbbségét az exodus-sal szemben, hogy a feltételezett egyiptomi tartózkodás idején a fáraó parancsára csak az újszülött zsidó fiúgyermekeket hajigálták a Nilusba, a leányokat viszont életben hagyták (Mózes II. 1,22); ezzel szemben a "sorsvetésből" származtatott Purim alkalmával a Szuza (Susa) városában székelő perzsa király, Ahasvérus (I. Artaxerxész) miniszterének, Hámánnak parancsára az összes tartományban fellelhető zsidóval kivétel nélkül le akartak számolni (Eszter könyve 3,13). Az "első zsidó regény", mint ahogy azt a "Szombat - Zsidó politikai és kulturális folyóiratban" olvasható cikk nevezi, azzal veszi kezdetét, hogy miután Ahasvérus király perzsa származású felesége, Vasti nem teljesítette férje kérését, nevezetesen, hogy vendégeik előtt megtagadta szépségének bemutatását (amit a perzsa vallás tiltott a nők számára), ezért a király a tisztviselői tanácsára úgy döntött, hogy a királynétól megválik. Összegyűjtette birodalma legszebb szűzleányait abból a célból, hogy közülük válasszon új királynét. Szuza várában lakott egy Mordecháj nevű zsidó, aki rávette unokahúgát és egyben örökbefogadott lányát Esztert, hogy jelentkezzen ő is királynéjelöltnek, de nyomatékosan a lelkére kötötte, hogy titkolja el zsidó származását (Eszter könyve 2,10). Mivel Eszter nagyon szép volt, ennek következtében Ahasvérus-nak rá esett a választása, és uralkodásának hetedik esztendejében királynévá koronázta Vasti helyett (Eszter könyve 2,16-17). Időközben Mordecháj-nak tudomására jutott egy király ellen irányuló összeesküvés, amit jelzett Eszternek, és mivel beigazolódott a gyanú, ezért kivégezték az összeesküvőket. Ezt követően a király kinevezte Hámán-t udvara legrangosabb emberévé, aki előtt ezek után a király utasítására mindenkinek meg kellett hajolnia, de Mordecháj provokatív módon, többszöri felszólításra sem volt erre hajlandó (Eszter könyve 3,2-4), áthágva ezzel az uralkodó parancsát feltehetőleg annak tudatában és reményében, hogy a királyné majd megmenti, ha fellépnének ellene hivatalosan. Hámán mikor értesülést szerzett Mordecháj nyilvános tiszteletlenségéről és ebből adódóan a király parancsával szembeni ellenszegülésről és arról, hogy ez az ember zsidó származású, a királytól engedélyt kért a birodalmában tartózkodó zsidók kiirtására az alábbiak alapján:

""Királyságod megszámlálhatatlan népe között él a tartományokban szétszórtan és elkülönülten egy nép. Törvényük különbözik minden más népétől, s a királyi rendeleteket sem tartják meg. Ezért nem válik javára a királynak, ha nyugodtan hagyja őket. Ha a király jónak látja, adjon írásos parancsot kiirtásukra, s leszámolok 10 000 tanentum ezüstöt tisztviselői kezébe a királyi kincstár javára."" (Eszter könyve 3,8-9) [2]

Ahasvérus szabadkezet adott Hámán-nak, és a király uralkodásának 12. évének niszán (első) hónapjában sorsot (pur-t) vetettek, ami a 12. hónapra, azaz adar-ra esett (Eszter könyve 3,7), ezért levélben minden (127) tartomány kormányzója értesítve lett, hogy adar 13-án meg kell a zsidókat kivétel nélkül semmisíteni és javaikat pedig elkobozni. Ahasvérus király nevében megírt levél az alábbiakat tartalmazta, ami ebben a formában csak néhány bibliafordításban található meg:

"Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány kormányzójának és a nekik alárendelt vezetőknek. Bár sok nép fölött uralkodom és az egész földkerekséget meghódítottam, nem akarok erőszakhoz folyamodni, hanem mindig szelíden és jóságosan uralkodva akarom biztosítani alattvalóim zavartalan életét, birodalmam nyugalmát, biztonságát és minden ember által óhajtott békét a legszélső határokig. Amikor megkérdeztem tanácsosaimat, hogyan lehetne ezt megvalósítani, akkor Ámán, aki bölcsességével kitűnik köztük, s aki rendíthetetlen odaadásról és megingathatatlan hűségről tett bizonyságot és a második helyet foglalja el a birodalomban, tudtomra adta, hogy a föld minden törzse között szétszórtan él egy izgága nép, amely törvényeivel minden néppel ellentétben áll, állandóan megveti a király rendeleteit, s így akadályozza, hogy mindenki megelégedésére kormányozzuk a birodalmat. Megtudtuk, hogy ez a nép - a népek közül egymaga - minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, törvényeinktől idegen életmódot követ, és szándékainkkal szembeszegülve alávaló tetteket visz végbe, és veszélyezteti a birodalom nyugalmát. Ezért elrendeltük, hogy azokat, akiket levelében Ámán - ügyeink intézője, s számunkra atyánk után az első - felsorolt, azokat asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben mind hányjátok kardélre, irgalmat és kíméletet nem ismerve a jelen esztendő tizenkettedik - azaz Adar - hónapjában, a tizenharmadik napon. Ezek a régen is, most is gonosz emberek jussanak erőszakos úton az alvilágba, ugyanazon az egy napon, s szilárduljon meg az állam nyugalma és biztonsága." (Eszter könyve 3,13) [2]

Az itt leírtak szerint Mordecháj-nak az előljárójával, Hámán-nal szembeni szándékos tiszteletlensége csak betetézte Ahasvérus birodalmában a zsidókról alkotott negatív és elmarasztaló véleményt. Miután Eszter királyné tudomására jutott, hogy nagybátyját és népét a birodalmában megsemmisítés fenyegeti, igen megrendült a hírtől, amit Mordecháj alábbi üzenete még jobban betetézett:

"Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül. Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?" (Eszter könyve 4,12-13) [2]

Ez az üzenet döntésre késztette Esztert és annak ellenére, hogy a királyhoz csak akkor volt bárkinek, még a feleségének is szabad bemenni, ha az engedélyt adott arra, életét veszélyeztetve vállalta azt, hogy a királynál közbenjár népe érdekében. A királytól csak azt kérte, hogy jöjjenek el hozzá Hámán-nal együtt egy lakomára. A lakoma végén másnapra újra meghívta őket Eszter egy újabb lakomára, abban a reményben, hogy a király teljesíti korábbi ígérete szerint egy kérését. Eközben felállítottak egy bitófát Mordecháj számára Hámán kertjében, hogy másnap végezzenek vele. Következő nap a lakomán a király ígéretéhez híven újra megkérdezte Esztert, hogy mi a kívánsága:

"Eszter királyné így válaszolt: "Ha valóban tetszésre találtam szemedben, ó király, s ha úgy tetszik neked, akkor ajándékozz meg életemmel, ez a kérésem, és népem életével, ez a kívánságom. Mert eladtak minket - engemet és népemet -, hogy aztán kiirtsanak, lemészároljanak és megsemmisítsenek benünnket. Ha csak rabszolgának vagy rabszolganőnek adnának el bennünket, hallgatnék. A csapás ugyanis nem volt méltó arra, hogy terheljem vele a királyt. De a hóhérnak nem lesz módjában helyrehoznia a kárt, amelyet a király rovására okoz." Achasvéros király vette át a szót és így szólt Eszter királynőhöz: "Ki és hol van, aki kigondolta ezt a gaztettet?" Eszter így felelt: "Az üldöző és ellenség ez az elvetemült Ámán." A király és királyné előtt Ámán megdermedt a rémülettől. A király haragjában fölkelt és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, mert nagyon jól tudta, hogy a király elhatározta vesztét. Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. Akkor a király így szólt: "A királynén akart erőszakot elkövetni az én jelenlétemben és házamban?" Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. Harbona, az egyik eunuch, aki épp szolgálatára volt a királynak, így szólt: "Lám Ámán házában áll egy 50 könyök magas bitófa, amelyet Ámán Mardokeus számára készíttetett, aki a király javát szolgálta." A király elrendelte: "Akasszátok fel rá!"" Eszter könyve 7,3-9) [2]

Eszter, aki származását eltitkolva vált királynévá, feltételezhetően tőrbe csalta Hámánt és hozta olyan helyzetbe, mintha erőszakot akart volna elkövetni rajta a férfi. Ebből a célból feküdhetett fel az ágyára Hámán jelenlétében és férje távollétében. Miután elérte célját, a királlyal visszavonatta a zsidók ellen hozott halálos ítéletét, nevelőapjának, Mordecháj-nak pedig egyre nagyobb befolyást biztosított a királyi udvarban (Eszter könyve 9,3-4), sőt "happy end" gyanánt az országában élő honfitársainak engedélyeztette az uralkodóval, hogy kiirthassák kivétel nélkül ellenségeiket:

"A király megengedte a zsidóknak, hogy a városokban összegyűljenek és megvédjék életüket: pusztítsák el, öljék meg és semmisítsék meg - gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt - mind, aki a népből és tartományból fegyveresen rájuk támad, javaikat meg foglalják le zsákmányul. És mindezt ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap - azaz Ádár hónap - tizenharmadik napján tegyék Achasvéros király minden tartományában." (Eszter könyve 8,11-12) [2]

Miután adar hónap 13-án csak Szuza városában 500 polgárral, köztük Hámán 10 fiával végeztek, Eszter kérésére a király engedélyezte a zsidóknak, hogy ott másnap is folytathassák a mészárlást. A magyarázatok alapján megközelítőleg 75 000 ember esett áldozatul (Eszter könyve 9,16) a zsidók bosszújának Eszter közbenjárására, a király jóvoltából. A tartományokban másnap, adar 14. napján összegyűltek a zsidók és vidám ünnepléssel illetve pihenéssel töltötték a napot, Szuza városában ugyanez 15-én történt meg, kétnapi intenzív öldöklést követően.

A vallási előírások (Babiloni Talmud) értelmében Purim-kor annyit kell inniuk a hívőknek, hogy ne tudjanak már különbséget tenni Hámán és Mordecháj között, azaz istenigazából fel kell öntsenek a garatra:

"Raba sagte: Am Purimfeste muß man soviel zechen, bis man zwischen "verflucht (Satzteile aus einem Purimliede) sei Haman" und "gepriesen sei Mordekhaj" nicht mehr zu unterscheiden vermag." [45]

Az Eszter könyve Mordecháj gondolataival fejeződik be:

"Mindent Isten vitt végbe." (Eszter könyve 10.a)
"Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektől a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem művelt soha. Valójában ő rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az ő terve szerint a meghatározott órában, időben és napon." (Eszter könyve 10.f/g/h) [2]

A Purim-nak nemzedékről nemzedékre, évről évre történő megünneplése kötelező, végérvényes és megváltoztathatatlan regula a zsidók számára (Eszter könyve 9,26). Felmerülhet ezzel kapcsolatosan egy újabb kérdés, nevezetesen, ha az Eszter könyve csak egy legenda, vagy az "első zsidó regény" lenne, mint ahogy azt többek között a "Szombat - Zsidó politikai és kulturális folyóirat" említi [44], abban az esetben milyen meggondolásnál fogva kell az Ószövetségben hívőknek vallási parancs gyanánt ezt minden évben megünnepelniük?

Josephus Flavius zsidó történetíró Eszter könyvének magyarázatakor csak kezdetben említi meg az Ahasvérus nevet, majd ezt követően történelmi tényként kezelve a Purimot, folyamatosan Artaxerxes perzsa király szerepel az ezzel kapcsolatos elbeszélésében:

"Artaxerxes sonst Ahasuerus genannt/ richtet eyn Königliche Mahlzeit an/ schicket nach seinem Weib der Königin Vasthi/ sie will aber nicht zu ihm kommen/ darumb sich auch der König durch seine weisen von jhr scheyden/ und ihm Esther zum Weib geben laßt." (Blatt 176.) [46]

A Purim történetét i.e. 450 környékére teszik a források többsége [47]. Nehémiás ennek a perzsa királynak volt a bizalmi szolgálója, pohárnoka Szuza várában (Nehemiás könyve 1,1), ahol a származását eltitkoló Eszter, királynéként kiharcolta a gyenge kezű perzsa királynál, hogy az udvar addigi legbennfentesebb és legmegbízhatóbb emberét, a macedóniai Hámánt, aki a király után a ranglétrán a második helyet foglalta el, keresztre feszítsék, sőt annak tíz gyermekét is, és további 75 000 emberrel számoltak még le Eszter zsidó honfitársai. Ebben az időben Eszter nevelőapja, Mordecháj lett az udvar egyik legbefolyásosabb embere (Eszter könyve 9,4).

Mordecháj részére Hámán udvarában egy keresztet állítottak fel kivégzőeszköz gyanánt, amire végül maga Hámán került fel, és tíz gyermekét szintén keresztre feszítették Josephus Flavius leírása alapján [48].

A Budapesten született ortodox izraeli író, Naftali Kraus (1932 -) a "Purim a chászid legenda tükrében" című írásában arról számol be, hogy Smuél szohotsovi rebbe magyarázata értelmében Eszter királyné akkor határozta el, hogy segít zsidó honfitársainak, amikor egy olyan égi jelet látott, ami számára azt sugallta, hogy vállalkozását siker fogja koronázni [49]. A Poroszországban született zsidó rabbi és professzor, Jacob Levy (1819 - 1892) azt írja, hogy Hámánt úgymond Mihály arkangyal lökte rá Eszterre, és ezért kezdett el sikoltozni:

"Esth. r. sv. ..., 109b der Engel Michael warf den Haman auf Esther, ..., infolge dessen schrie sie: Mein Herr und König, er thut mir in deiner Gegenwart Gewalt an." [50]

A Názáreti Jézus Gábriel arkangyal szellemi forrásának, azaz a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásának égisze alatt látta meg a napvilágot, a zoroasztrizmus Jóistenének, Ormuzd-nak (Agathodémonnak) inkarnációjaként, ezzel szemben Immánuel az ószövetségi misztérium kozmikus keresztjének szellemi hatása folyamán, a zoroasztrizmus rossz szellemének, Ahrimán-nak (Kakodémon-nak, Lucifernek, a "végítélet angyalának" - Mihály arkangyalnak, etc.) megtestesüléseként 1999.08.11-én. A két személy közé még véletlenségből se tehetünk egyenlőségjelet, ennek ellenére mégis mind a ketten JHVH megtestesülésének tekinthetők. A hatalmas különbség tehát kizárólagosan a dualista szemlélet ismeretében érthető csak meg.

Smuél szohotsovi rebbének és Jacob Levy professzor rabbinak információi alapján teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a Purim az itt bemutatott i.e. 451.05.18-án létrejött kozmikus kereszthez kell kötődjön, ami Eszter számára egy megfelelő égi jelként szolgált és úgymond ugyanennek a keresznek a szellemi hatása, Mihály arkangyal játszott szerepet képletesen Hámán kompromittálásában is. Jacob Levy szerint "Eszter könyvét" a "Szent Szellem" ihlette, amit a Babiloni Talmud is így állít be [51]. A zsidó források szerint Purim ünneplésekor azért hordanak a zsidók álarcot magukon, mivelhogy Isten a Purim eseményeiben rejtve volt jelen, mintha álarcot viselt volna [52].

Az Eszter könyvében leírtak részbeni történelmi hitelessége ellen szól, hogy a bátyját, I. Xerxész (i.e. 519 - 465) perzsa király jogos örökösét, Dareios-t (Dárius-t) meggyilkoltató I. Artaxerxes perzsa királynak csak egyetlen felesége volt, Damaspia, akivel egy napon távozott az elők sorából [53], tehát nem házasodott meg még egyszer. Közös egyetlen gyermekük, II. Xerxes (? - i.e. 423), apja halála után mindössze 45 napig uralkodhatott, mivelhogy az egyik törvénytelen féltestvére, Sogdianos (? - i.e. 423) megölette, vele viszont I. Artaxerxes-nek egy másik törvénytelen fia, II. Dareios Nothus (II. Darius) végzett, aki i.e. 423-tól haláláig, i.e. 404-ig ült a perzsa királyi székben. II. Darius-nak Eszter volt feltehetőleg az anyja [54], ennek ellenére mégsem lehetett I. Artaxerxes-nek a felesége Eszter, azaz perzsa királynő, hanem csak a perzsa király egyik szeretője (Konkubine, ágyasa) a sok közül... Törvénytelen gyermekük, II. Darius ugyanúgy, mint Sogdianos, illegális úton jutott a Perzsa Birodalom királyi székébe.

Ennek a II. Darius-nak (Eszter törvénytelen gyermekének) uralkodása 6. évében, azaz ∼ i.e. 417-ben, 28 évvel a Tórának a zsidó néppel történt megismertetését követően készült el a jeruzsálemi első és egyben napjainkig utolsó Templom (Ezdrás 6,15), amit a későbbi zsidók királya, Nagy Heródes pompás módon felújított és kibővített, majd a rómaiak i.sz. 70-ben leromboltak. Az utóbbi eseményre utal a Rómában megtekinthető Titus diadalíve, amin egy dombormű a Templom kincseinek és a hétágú menórának zsákmány gyanánti elszállítását ábrázolja:

(Direkt fotó)

A második Templom felépíttetése feltehetőleg az 1999.08.11-én született ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek lesz majd a feladata.

Érdekesség kedvéért érdemes említést tenni az "Operation Desert Strom" elnevezésű Irak elleni katonai agresszióról, ami 1991.01.17-én vette kezdetét és a 43 napig tartó egyoldalú pusztításnak George H. W. Bush (1924 - 2018) US elnök (1989 - 1993) által 1991.02.28-án, Purim ünnepén (5751. adar 14-én) bejelentett fegyverszünet vetett ideiglenesen "véget" (az iraki katonai célok ezt követően is folyamatosan légi attrocitásoknak voltak kitéve). Az ezt megelőző napon, február 27-én, "Eszter böjtje" alkalmából még záróakordként az US légierő maradéktalanul megsemmisítette a Kuvaitból visszavonuló iraki hadosztályokat és a velük együtt távozó iraki illetve palesztin polgári személyeket, ami megközelítőleg 350 000 ember halálát kellett, hogy okozza ("Highway of Death" - "Halál útja"). George H. W. Bush a "Skull and Bones" ("Koponya és csontok") illuminátus titkos társaságnak volt az oszlopos tagja, apjának, Prescott Sheldon Bush-nak (1895 - 1972) nyomdokaiban, amely hagyományt aztán az ifjabb George W. Bush (1946 -) is követte. Az utóbbi, az apja által Purim-kor megkötött fegyverszünetet követő 12. év Purim-jakor, 2003.03.17-én, washingtoni idő szerint 20:01-15 között egy 48 órás ultimátumot jelentett be, amelyben Szaddám Huszein (1937 - 2006) iraki államelnököt (1979 - 2003) és családját Irak elhagyására szólította fel [55]. Ez tulajdonképpen a következő és egyben utolsó Irak ellenes háború kezdetének tekinthető. Mind a két háború folyamán egyes források Szaddám Huszeint Hámán-nal állították párhuzamba [56].

Líbia megtámadása szintén a Purim-hoz kötődik. Kezdetét francia vadászgépeknek líbiai katonai konvoj elleni támadása jelezte 2011.03.19-én, líbiai idő szerint 17:45-kor (2011.03.19. = 5772. Adar 13. - Eszter böjtje; másnap Purim). Az eredmény itt is az ország elnökének, Moammer Kadhafi-nak (1942 - 2011) likvidálása, illetve az ország anarchiába történő süllyesztése volt.

A 2020. év Purim-jához is kötődik egy fontos esemény: Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) 2020.03.11-én (5780. adar 15. Susán-purim) világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust (COVID-19-pandémia) [57]. A kínai Wuhan-ban a mai napig tisztázatlan okokból 2019 decemberében kitört járványt megelőzően Bill Gates (1955 -) és a "Világgazdasági Fórum" ("World Economic Forum" - WEF; "Weltwirtschaftsforum") védnöksége alatt már két hónappal korábban, 2019.10.18-án New York-ban egy pandémia-gyakorlatot (Event 201) tartottak.

Források:

[1] - http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - Kattintson die!
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválasolja azt.

Kedves Ákos! Izrael ugyan nem egészen szekuláris állam, mert alkotmánya a Biblia, pontosabban a Tóra (Mózes öt könyve), ezért csak vallási házasságkötés és válás lehetséges, ...
Üdvözlettel R. T.

Kedves Krisztina!
Újjáépítették a Szentélyt, Jeruzsálemet fallal vették körül, s ami a legfontosabb, a nép i.e. 445 őszén elfogadta legfőbb törvényéül, mondhatni alkotmányául a Tórát (Mózes öt könyvét), s igyekezett állami és társadalmi életét ennek jegyében berendezni.
Üdvözlettel R. T.

Tisztelt Á!
Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetően ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthető okok alapján -, hogy a mózes törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyűlés időszámításunk előtt 445 őszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.)
Szívélyes üdvözlettel R. T.

Tisztelt Sz. G.!
A Tórát (Mózes öt könyvét) már kezdettől szentnek tartották, majd időszámításunk előtt 445-ben legfőbb törvényként (alkotmányként) fogadták el.

BEIER, Brigitte: Neue Chronik der Weltgeschichte (Gütersloch/München, 2007) ISBN 9783577146395
(S. 539) Die persischen Beamten jüdischer Herkunft, Nehemia als Statthalter und Esra als Gesetzgeber, schufen so das eigentliche Judentum, dessen heilige Schriften, die Thora (die sog. Fünf Bücher Moses), 445 v. Chr. als verbindliche Richtschnur für das gesamte Leben vorgeschrieben wurden.

BLEEK, Friedrich (*Professor): Einleitung in die Heilige Schrift, Erster Theil: Einleitung in das Alte Testament (Berlin, 1865)
(S. 383) Es fällt also Nehemia`s erste Reise nach Jerusalem und das erste Jahr seiner Statthalterschaft über Judäa um d. J. 445 v. Chr. Die Ankunft des Esra fällt nur 13 Jahre früher, gegen 458 v. Chr., in das 7. Jahr dieses Königs, nicht aber, wie Michaelis, Jahn u. A. gemeint haben, in das 7. Jahr des Xerxes; und ebenso haben wir auch Esra 4,7. s den Artaxerxes Longimanus zu verstehen, nicht aber, wie Josephus, den Kambyses, oder, wie Gesenius, Winer, Hävernick u. A., den Pseudo-Smerdis.

FRANZKOWIAK, Johannes: Die Bibel. Herder-Übersetzung mit Kommentar und Erläuterungen (Freiburg im Breisgau, 2012) ISBN 9783451325007
(S. 590) Das siebte Jahr Artaxerxes` I. ist 458 v. Chr. Dann aber hätte Esra, von dem behauptet wird, er sei ein Zeitgenosse Nehemias gewesen (Neh 7-10; 12), dessen historische Ansetzung ab 445 v.Chr. (Neh. 1,1; 2,1) als gesichert gilt, dreizehn Jahre mit dem Vorlesen des Gesetzes gewartet (Neh 8).

HANEBERG, Daniel (*Professor): Einleitung in`s alte Testament für angehende Candidaten der Theologie (Regensburg, 1845)
(S. 235) Dieses kam erst durch Nehemias, jüdischen Mundschenk des Königs Artaxerxes Longimanus, zu Stande, der, mit hohen Vollmachten versehen, im Jahre 445 v. Chr. als persischer Statthalter zu der durch Esra seit 458 verstärkten Judencolonie bei dem Altare auf Moriah kam, und vor Allem eine Stadtmauer baute.

HERZOG, Johann Jakob (*Professor): Real-Encyklopädie für protestantische Theologie und Kirche, Siebzehnter Band (Gotha, 1863)
(S. 276) Wenden wir uns zu der jüdischen Ansiedelung im heiligen Lande zurück, so finden wir sie in der Zeit des Artaxerxes Longimanus, in welcher das Buch Esra Kap. 7 mit dem siebenten Jahre des Königs (458 v. Chr.), das Buch Nehemia mit dem 20sten (445 v. Chr.) den Faden der Geschichte wieder aufnimmt, in starker Verkommenheit.

LEBERECHT DE WETTE, Wilhelm Martin (*Professor): Lehrbuch der hebräisch-jüdischen Archäologie nebst einem Grundrisse der hebräisch-jüdischen Geschichte (Leipzig, 1830)
(S. 49) Nehemia 445 v. Chr.
Im 20. J. des Königs Artaxerxes Longimanus, nach einem Zwischenraume von ungefähr 30 Jahren, in welchem die Colonie am Jordan viel gelitten zu haben scheint, zog Nehemia, Mundschenk des Königs, als Statthalter nach Jerusalem.

[2] - http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/
A Katolikus Biblia

[3] - DERESER, Thädeus Anton (*Professor): Die Heilige Schrift des alten Testaments, Zweyten Theils zweyter Band welcher die Bücher der Könige, der Chronik, Esra und Nehemia enthält (Frankfurt am Main, 1801)
(S. 482) Vor Alters machten die Bücher Esra und Nehemia nur ein Buch aus, wie Origenes und Hieronymus bezeugen.
Auch im Talmud werden Esra und Nehemia für ein Buch gerechnet.

FÜRST, Julius (*Professor): Illustrierte Pracht-Bibel für Israeliten in dem masoretischen Text und neuer deutschen Uebersetzung mit erläuternden Bemerkungen, Band IV. (Leipzig, 1874)
(S. 1695) Das Buch Nechemja
(Vorbemerkung) Trotz der eigenen Ueberschrift unseres Buches ist dieses nur als Fortsetzung und zweiter Theil des Buch Esra zu betrachten.

HEZEL, Wilhelm Friedrich (*Professor): Die Bibel - Alten und Neuen Testaments mit vollständig-erklärenden Anmerkungen, Dritter Theil (Lemgo, 1782)
(S. 323) Das Buch Nehemia
Das Buch Nehemia hatte man ehemals, wie uns Origenes und Hieronymus versichern, mit dem Buch Esra in einem fortlaufen lassen. Für eben so sehr verwandt sahen es auch die Vulgate und der Araber an, die das Buch Nehemia zwar von dem Buch Esra theilten, es aber das andere Buch Esra nannten, so, wie das eigentliche Buch Esra, das erste.

NEUDECKER, Christian Gotthold: Allgemeines Lexicon der Religions- u. christlichen Kirchengeschichte für alle Confessionen, Erster Band (Ilmenau, 1834)
(S. 349) Canon der heilige Schrift
Jesaias ist nur dem Jeremias und Ezechiel, Ruth den kleinen Propheten nachgesetzt; Esra und Nehemia machen nach demselben Ein Buch aus.
(S. 350) Melito erwähnt das Buch Nehemia und Ester nicht, wahrscheinlich machten beide mit Esra Ein Buch aus.

SCHRADER, Eberhard (*Professor): Lehrbuch der historisch-kritischen Einleitung in die kanonischen und apokryphischen Bücher des Alten Testaments, sowie in die Bibelsammlung überhaupt (Berlin, 1869)
(S. 385) Die Bücher Esra und Nehemia
Diese von hebräischen und griechischen Juden als Ein Buch oder als zwei Theile desselben Buches betrachteten (Orig. §. 29. Not. b. Hieron. §. 31. Not. b. Baba Batra fol. 14. c. 2. §. 10. Not. g. Buxt. Tib. c. XI. p. 108.), jetzt als verschiedene gezählten Bücher, enthalten die Geschichte der Wiederherstellung des jüdischen Staates nach dem Exile: ...

SCHUMANN, Adolf: Praktische Einleitung in die Bücher des Alten und Neuen Testamentes (Berlin, 1848)
(S. 119) Die hebräischen und griechischen Juden betrachteten die Bücher Esra und Nehemia als ein Buch, uns selbst, wenn man sie trennte, heißein sie: die beiden Bücher Esra.

[4] - https://www.ohchr.org/EN/UDHR/Pages/Language.aspx?LangID=hng
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
18. cikk
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.

https://www.ohchr.org/EN/UDHR/Pages/Language.aspx?LangID=ger
Die Allgemeine Erklärung der Menschenrechte
Resolution 217 A (III) vom 10.12.1948
Artikel 18
Jeder hat das Recht auf Gedanken-, Gewissens- und Religionsfreiheit; dieses Recht schließt die Freiheit ein, seine Religion oder Überzeugung zu wechseln, sowie die Freiheit, seine Religion oder Weltanschauung allein oder in Gemeinschaft mit anderen, öffentlich oder privat durch Lehre, Ausübung, Gottesdienst und Kulthandlungen zu bekennen.
Artikel 19
Jeder hat das Recht auf Meinungsfreiheit und freie Meinungsäußerung; dieses Recht schließt die Freiheit ein, Meinungen ungehindert anzuhängen sowie über Medien jeder Art und ohne Rücksicht auf Grenzen Informationen und Gedankengut zu suchen, zu empfangen und zu verbreiten.

https://www.ohchr.org/EN/UDHR/Pages/Language.aspx?LangID=eng
https://www.un.org/en/universal-declaration-human-rights/
The Universal Declaration of Human Rights
Article 18.
Everyone has the right to freedom of thought, conscience and religion; this right includes freedom to change his religion or belief, and freedom, either alone or in community with others and in public or private, to manifest his religion or belief in teaching, practice, worship and observance.
Article 19.
Everyone has the right to freedom of opinion and expression; this right includes freedom to hold opinions without interference and to seek, receive and impart information and ideas through any media and regardless of frontiers.

[5] - https://mandiner.hu/cikk/20150112_bartus_laszlo_szabad_e_serteni_a_vallasi_erzekenyseget
https://www.nepszava.com/
2015. január 12. Hétfő 10:14
Bartus László: Szabad-e sérteni a vallási érzékenységet?

[6] - A COMPLETE Collection of State Trials and Proceedings for High Treason and Other Crimes and Misdemeanors from the Earliest Period to the Year 1783, Vol. XIII.: 1696-1700 (London, 1816)
(Page 919) Lykeas you scoffed at, and endeavoured to ridicule the holy scriptures, calling the Old Testament Ezra`s fables, by a profane allusione to Esop`s fables, and saying that Ezra was the inventer therof, and that being a cunning man he drew a number of Babylonian slaves to follow him, for whom he made up a feigned genealogie as if they had been descended of kings and princes in the land of Canaan, and therby imposed upon Cyrus who was a Persian and stranger, persuading him by the devyce of a pretendit prophecy concerning himself;
Sic Subscribitur, James Stewart, his Majesties Advocate
Edinburg, November 10, 1696
(Page 924) Mr. John Neilsone, wryter, in Edinburgh, aged near to twenty years, unmarried, purged of malice, prejudice, and partiall councill, and solemnly sworne; depons that within the tyme lybelled he has frequently heard the pannall affirme that divinity or the doctrine of theologie was a cheat and rapsodie of ill-invented nonsense; as also he has heard him frequently scoff at the holy Scriptures, and ridicule the Scriptures oft the Old Testament, and call them Ezra`s Fables, and that Ezra was the inventer oft them; as also he has severall tymes heard him say that Ezra being a cunning man, he drew a number oft Babylonian slaves to follow him, from whom he made up a feigned genealogie, as if they had bein descendit of kings and princes in the land of Canaan, and imposed upon Cyrus who was a Persian and stranger, persuadeing him by the pretendit devyce of a prophecie concerning himself, and gott a great quantity of gold from Cyrus, and gold vessells that was never in the temple, upon pretence that they had bein taken out of the temple of Jerusalem, wheras truely it was not soe;

GORDON, John: Thomas Aikenhead: A Historical Review, in Relation to Mr. Macaulay and the Witness (London, 1856)
(Page 3) Thomas Aikenhead
It will be necessary that I should here insert Mr. Macaulay`s narrative: - "A student of eighteen, named Thomas Aikenhead, whose habits were studious and whose morals were irreproachable, had in the course of his reading met with some of the ordinary arguments against the Bible. He fancied that he had lighted on a mine of wisdom which had been hidden from the rest of mankind, and, with the conceit from which half-educated lads of quick parts are seldom free, proclaimed his discoveries to four or five of his companions. Trinity in unity, he said, was as much a contradiction as a square circle. Ezra was the autor of the Pentateuch. The Apocalypse was an allegorical book about the philosopher`s stone."
(Page 6) "Thomas Aikenhead, a student, about twenty-one years of age, `not being as yet major,` as he himself said, `was indicted before the Court of Justiciary for the crime of blasphemy, or railing and cursing against God or the persons of the holy Trinity,` - a crime which, by the law of Scotland, passed in the reign of the immaculate Charles II., was punishable by death, even in the event of recantation or repentance. It was distinctly proved on his trial that he was in the habit, in his intercourse with his fellow-students, of calling the Old Testament Ezra`s Fables, - profanely alluding to Æsop`s fables, - of calling Christ a - impostor, ridiculing the Trinity, and maintaining that God and the world were all one."

MACAULAY, Thomas Babington (*Professor) (Übersetzt: Wilhelm Beseler): Thomas Babington Macaulay`s Geschichte von England seit dem Regierungsantritte Jakob`s II. bis zum Tode Wilhelm`s III., Siebenter Band (Braunschweig, 1868)
(S. 393) Ein Student von achtzehn Jahren Namens Thomas Aikenhead, fleißig und von untadeligen Sitten, war bei seinen Studien auf einige der gewöhnlichen Gründe gegen die Bibel gestoßen. Er bildete sich ein, eine Fundgrube der Weisheit entdeckt zu haben, welche den andern Menschenkindern verborgen geblieben wäre, und theilte mit der Einbildung, von welcher halb erzogene Jünglinge von guten Anlagen selten frei sind, seine Entdeckungen vier bis fünf seiner Genossen mit. Die Dreieinigkeit in der Einheit, sagte er, sei ein eben so großer Widerspruch wie ein viereckiger Kreis. Esra sei der Verfasser des Pentateuch; die Apokalypse sei ein allegorisches Buch über den Stein der Weisen; ...

[7] - MEGERLIN, M. David Friederich (*Professor): Die türkische Bibel, oder des Korans allererste teutsche Uebersetzung aus der arabischen Urschrift (Franckfurt am Mayn, 1772)
(S. 262)

[8] - BUNSEN, Christian Carl Josias: Vollständiges Bibelwerk für die Gemeinde. In drei Abtheilungen, Dritter Band (Leipzig, 1868)
(S. 736) Und als, wie Esra 3,1. - Der auf den Elul (s. z. 6,15) folgende siebente Monat ist wahrsch. der Tisri des Jahres 444 v. Chr., sodaß die Gesetzesvorlesung im funfzehnten Jahre der Anwesenheit des Esra, im zweiten Jahre der Statthalterschaft des Nehemia zu Jerusalem erfolgte. Irrig verstehen manche Ausleger das zweite Jahr (vgl. Esra 7,8; 10,17) nach der Ankunft des Esra oder das Jahr 457 v. Chr., welches lange vor Nehemias Eintreffen fällt, während das Zusammenwirken von Esra und Nehemia (vgl. Neh. 8,9; 10,2; 12,36. 38) keinem Zweifel unterliegen kann, obgleich Nehemias Erwähnung in Neh. 8,9 willkürlich im dritten Buche Esra getilgt ist.

HEINSIUS, Johann Georg (*Professor): Unpartheyische Kirche-Historie Alten und neuen Testaments, von Erschaffung der Welt bis auf das Jahr nach Christi Geburt 1730, Erster Theil (Jena, 1735)
(S. 383) Denn als der erste Tag des siebenden Monats oder Tisri des Kirchen-Jahres der Juden, an welchem sich ihr bürgerliches Jahr anfieng, und zugleich das Fest der Drommeten einfiel, nachdem die Ordnung der Priester und Leviten eingerichtet war, herbey gekommen, und sich alles Volck gen Jerusalem versammlet hatte, muste Esra ihnen sein verbessertes Exemplar des Gesetzes öffentlich vorlesen.

HESS, Johann Jakob: Geschichte der Israeliten vor den Zeiten Jesu, Eilfter und zwölfter Band (Zürich, 1788)
(S. 395-396) Das bey den Juden jetzt noch übliche "Freudenfest des Gesetzes", welches auf den drey und zwanzigsten des Tisri fällt, hat vermuthlich seinen Ursprung eben den zu Esra Zeiten, bey Vorlesung des Gesetzes, vorgenommenen Freudenbezeugungen zu danken. Den 24sten eben dieses Monats ward ein Fasttag gehalten.

MEYER, Eduard (*Professor): Die Entstehung des Judenthums (Halle, 1896)
(S 202) Geschichtlich ist es nun im höchsten Grade wahrscheinlich, dass die Behauptung der Vorlage des Chronisten richtig ist, der siebente Monat, in dem das Gesetz eingeführt wird, sei der Tišri des J. 445, des ersten Jahres der Statthalterschaft Nehemias.

[9] - UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(63. old.) Asszimiláció
A zsidóság története azt bizonyítja, hogy bár a környező kultúrnépekkel való közlekedéstől, sőt kulturális érintkezéstől sem zárkózott el s annak kezdettől fogva kimutatható hatása van a zsidóságra (Assyria-Babylonia, Perzsia és Egyiptom), mégis bizonyos tekintetben, legalább a monotheismust illetőleg zárkózottságot mutatott mindezen népekkel szemben, még oly időkben is, amikor azoknak államterületén élt.
(64. old.) Valahányszor erős külső kulturális és gazdasági természetű hatás érintette közelről a zsidóságot, úgy a görög-római, mint az arab kultúrák területein, mindig volt egy erős belső áramlat a zsidóságon belül, mely a valláshoz és a fajhoz való tartozást megőrizte s kiegyenlítette a környező kultúrák felszívó hatását.

https://zsido.com/fejezetek/zsido-identitas-antiszemitizmus-vagy-asszimilacio/
Zsidó identitás - Antiszemitizmus vagy asszimiláció?

https://zsido.com/fejezetek/halacha-a-zsido-ut/
Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni
2. fejezet Háláchá: A zsidó út
A háláchá a zsidó életforma biztosításának és fenntartásának zsidó módja. Ha semmibe vesszük vagy megtagadjuk a háláchát, lassan az életforma is eltűnik, s ezzel a judaizmus jellegzetes és becses értékeit elnyeli a sötétség. Persze nem egyik pillanatról a másikra, de egy-két generáción belül megtörténhet. Ez az asszimiláció néven ismert folyamat. Azzal kezdődik, hogy a zsidók ledobják a háláchá vélt bilincseit, és a judaizmus eltűnésével fejeződik be.

https://zsido.com/fejezetek/zsido-vilaghirado-130/
4. Gut Sábesz 1999. Február 26. III. évf./20. szám
Zsidó világhiradó
"A zsidó vőlegény" - az asszimiláció előmozdítója
Dr. Becker (*Dr. Ávi Becker, a Zsidó Világkongresszus izraeli tagozatának igazgatója) szerint az asszimilációnak és a nagyszámú vegyes házasságnak - ami a zsidóság végét jelenti - nem kis részben a zsidó fiatalemberek jó híre az oka.

https://zsido.com/fejezetek/ki-az-igazi-zsido/
8. Gut Sábesz 1999. Február 26. III. évf./20. Szám
Ki az igazi zsidó?
Eichler: Az ideális demokrácia, amelyet a médiák és a politikusok ekként tukmálnak ránk, Közép-Európából származik. Elfogadásának következménye a teljes asszimiláció lesz, véget vet a zsidó nép egyediségének.
Ezért a zsidóknak vissza kell térniük a Tórához.

[10] - http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - Kattintson die!
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválasolja azt.
Kedves Gellért!
S végül azért szünt meg a próféták kora, mert a nép elfogadta a Tórát, a bibliai Mózes 5 könyvét, és elhatározta, hogy ezentúl annak törvényei szerint kíván élni. Ezért azóta legfeljebb helyesen magyarázni, értelmezni kell Isten szavát ez a rabbik feladata. Üdvözlettel R. T.

Tisztelt Sz. G.!
A próféták kora azonban mindössze ezer esztendő: kb. Az i.e. 1450 és az i.e. 445 közötti korra tehető. Ezután már nem beszélhetünk prófétákról, mivel a próféták szerepét a hagyomány szerint a Nagy Gyülekezet tagjai, majd a rabbik vették át.
Üdvözlettel R. T.

Jézusról a zsidóságnak nem igen van véleménye, mivel ő már a rabbinikus korban élt (nem véletlen, hogy tanítványai mesternek, vagyis rabbinak szólították). Így ő nem lehetett próféta (a próféták kora mintegy öt évszázaddal korábban lezárult), és mi nem tartjuk messiásnak sem.
Üdvözlettel R. T.

Tisztel Uram!
Zsidó felfogás szerint i.e. 445 körül, amikor a nép teljes mértékben elfogadta a Tórát (a Biblia első részét), lezárult a próféták kora, így Jézus sem lehet próféta, mivel ennél jóval később élt.
Tisztelettel R. T.

[11] - https://zsido.com/fejezetek/7786409/
Chászid filozófia a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi írásai alapján
A megváltás
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság. (A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.
Utunk végéhez közeledik: azon kell lennünk, hogy elérjük célunkat és találkozzunk az Örökkévalóval. Minden rajtunk múlik.
Rajtatok áll, hogy létrehozzátok-e a Messiás harmóniával teli tökéletes világát.

[12] - http://hungary.orthodoxia.org/konyvtar/teologia/hilarion-alfejev-puspok-a-hit-titka/
Hilarion (Alfejev) püspök: A hit titka
Az ősi hagyomány azt mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos félelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet. Csak a főpap, amikor évente egyszer bement a szentek szentjébe, hogy megtömjénezze azt, ejtette ki ezt a nevet.

[13] - http://lexikon.katolikus.hu/B/babiloni fogság.html
Magyar Katolikus Lexikon
babiloni fogság: 1. Judea királsága népének babiloni tartózkodása Kr. e. 597-536-ig. Jeruzsálem elfoglalása után Nebukadnezár Babilonba hurcoltatta a kir. családot, az udvart, a nemességet, a katonákat és a mesterembereket (a papokat nem);

[14] - https://www.focus.de/kultur/medien/aegyptologie-gab-es-moses-_aid_191625.html
FOCUS Magazin | Nr. 38 (2001)
Samstag, 15.09.2001, 00:00 von FOCUS-Redakteur Michael Klonovsky

https://www.michael-klonovsky.de/artikel/item/41-gab-es-moses
Michael Klonovsky - Gab es Moses?
Auch in außerbiblischen Texten taucht Moses erst sehr spät auf: erstmal um 300 vor Christus, ein Jahrtausend nach seinem angeblichen Erdenwandel. Ein rundes Dutzend antiker Autoren, Juden, Griechen und Römer, kündet in der Folgezeit von seinen Taten.
Wer aber erfand die "Idee" Moses?
Moses-Detektiv Krauss (*Rolf Krauss Ägyptologe) meint, dass ein einzelner Autor - der so genannte Jahwist - nicht nur der Verfasser der biblischen Moses-Geschichten, sondern schlechthin ihr Erfinder war. Er datiert das Leben dieses "hochtalentierten Schriftstellers" auf die Jahre zwischen 480 und 420 vor Christus; vorher könne von jüdischem Monotheismus keine Rede sein.

[15] - FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho - Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516

[16] - http://www.birot.hu/publications/seminyelvek/
Bíró Tamás: Az északnyugati sémi nyelvek - ugariti, héber, arámi
A főníciai írásból alakult ki a protohéber írás is, amelyet az első szentély korában (a babiloni fogság előtt) használtak a héber lejegyzésére. A fogság után a zsidóság átvette az arámi betűket, de nyomokban fennmaradt a protohéber használata is, mivel a római korban a nemzeti identitás kifejezéseként a reneszánszát láthatjuk a protohéber írásnak. Ezt követően, egészen a mai napig, viszont a szamaritánus közösség használta-használja ezeket a betűket.

https://www.nytimes.com/2004/09/28/science/solving-a-riddle-written-in-silver.html
By John NobleWilford Sept. 28, 2004
Solving a Riddle Written in Silver
A number of other scholars, the so-called minimalists, who are influentian mainly in Europe, argue that the Bible was a relatively recent invention by those who took control of Judea in the late fourth ventury B.C.
A close study, Dr. McCarter said, showed that the handwriting is an early style of Hebrew script and the letters are from an old Hebrew alphabet, which had all but ceased to be used after the destruction of Jerusalem. Later Hebrew writing usually adopted the Aramaic alphabet. There was an exception in the time of Roman rule, around the first centuries B.C. and A.D.

[17] - https://www.theologie.uzh.ch/static/altepredigten/archiv-3/010610-3.html
http://www.predigten.uni-goettingen.de/archiv-3/010610-3.html (már nem lehet elérni)
Göttinger Predigten im Internet
hg. von Ulrich Nembach und Johannes Neukirch
Trinitatis, 10. Juni 2001
Predigt über 4. Mose 6,22-27, verfaßt von Rainer Stahl
Liebe Schwester und Brüder,
1980 hat der israelische Archäologe Gabriel Barkay südwestlich der Altstadt von Jerusalem eine Grabanlage entdeckt. Im Urzustand bestand sie aus einem Felsenraum, der von drei Seiten mit Bänken umgeben war. Auf diesen Bänken konnten die Leichen abgelegt werden - mit den Köpfen in vorbereiteten Kuhlen. Der Ausgräber fand nur noch diese Bänke. Der ganze obere Teil des Felsens war abgetragen. Aber unter einen dieser Bänke wurde eine Kammer entdeckt, in der die Knochen und die Grabbeigaben nach der Verwesung eingelagert wurden. Man konnte noch die Knochen von fast hundert Menschen voneinander unterscheiden. Weit über 1000 Einzelstücke an Grabbeigaben wurde gefunden: Gefäße, Öllampen, Pfeilspitzen, Schmuck. Von 7. Jahrhundert vor Christus bis ins 1. Jahrhundert vor Christus sind hier Menschen bestattet worden - über fast 600 Jahre hin.
Der faszinierendste Fund waren zwei Röllchen aus Silberblech. Drei Jahre dauerte es, bis sie aufgerollt waren - ohne sie zu zerstören. Auf den Innenseiten wurden eingekratzte Buchstaben entdeckt. Und man konnte den Text lesen:
"Es segne dich der Herr, und er behüte dich.
Es lasse leuchten der Herr sein Angesicht über dir und er gebe dir Frieden."

[18] - https://mult-kor.hu/cikk.php?id=8968
2005. január 6. 12:13
Meghamisították a bibliai idők régészeti leleteit

[19] - https://www.philognosie.net/index.php/article/articleview/87/
Das Ende der Biblichen Arhäologie
Die Biblische Archäologie steht vor dem ≫Aus≪

[20] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band III. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 314) Sukka I, xi Fol. 20a

[21] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VIII. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 541) Synedrin II, iv Fol. 21b

[22] - WELLHAUSEN, Julius (*Professor): Israelitische und jüdische Geschichte (Berlin, 1894)

[23] - CONZELMANN, Hans (*Professor): Heiden - Juden - Christen. Auseinandersetzungen in der Literatur der hellenistisch-römischen Zeit (Tübingen, 1981) ISBN 3161438620
(S. 54) 2. Griechische Autoren
A, Herodot
Der erste griechische Historiker erwähnt die Juden nicht, obwohl der Orient in seinem Horizont liegt, ja, die Auseinanandersetzung zwischen Orient (Persern) und Griechen sein Thema ist.

GOSSELLIN über die Kenntniss der Alten von der West- und Ostküste Afrikas, und über die Umschiffung dieses Erdtheils; Rennels System der Geographie Herodots; Vincent über den Handelsverkehr der Alten mit Indien, und über ihre Kenntniss von der Ostküste Afrikas (Übersetzt: Gabriel Gottfried Bredow *Professor)(Altona, 1802)
(S. 488) Rennels System der Geographie Herodots im Auszüge: besonders sein Ideen über die Kenntniss der Alten von Afrika, und über die Umschiffung dieses Erdtheils
Von der Geschichte der Juden scheint Herodot fast nichts gewusst zu haben. Auffallend aber ist, es, dass er auch von den sonderbaren und ganz abweichenden Sitten und Einrichtungen der Juden nichts erzählt; die, wie verändert sie auch nach der Wiederkehr aus dem babylonischen Exil sein mogten, doch eines Reisenden Aufmerksamkeit immer noch reizen mussten, wie wir es bei den späteren Griechen und Römern sehen.

[24] - HERODOTOS (Überzetzt: Friedrich Lange): Die Geschichten des Herodotos, Erster Theil (Berlin, 1811)
(S. 174)

[25] - UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(175. old.) Circumcisio
Az emberiségnek kb. egyhetedrészénél.a zsidókon kívül a mohamedánoknál, polynézeknél, Afrika, Amerika és Ausztrália népei között szokásban van a C., de többnyire a serdülő, egyes helyeken az ötéves fiúgyermekeken hajtják végre. Az őskorban az edomiták, moabiták, ammoniták, főníciaiak, arabok, kolchisziak és az egyiptomiak között divott ez a szokás. Utóbbiak már Kr. e. 4000 évvel körülmetélték a fiúgyermekeket, ezt a szertartást azután a filiszteusok kivételével az összes szomszédos népek átvették.

[26] - BEN-CHORIN, Schalom (*Professor): Betendes Judentum - Die Liturgie der Synagoge - Münchner Vorlesung (Tübingen, 1980) ISBN 316143062X
(S. 38) Wir haben aber den Urspung der Synagoge nicht im Babylonischen Exil zu suchen, sondern weit später, in der hellenistischen Diaspora, die sich schon zur Zeit des zweiten Tempels ausbreitete und zahlenmäßig größer war als die jüdische Bevölkerung im Heimatlande Israel. Auch der weithin noch heute gebrauchte Ausdruck Synagoge weist auf den hellenischen Ursprung hin. Die Bezeichnung Proseuche hingegen ist nicht mehr gebräuchlich. Die hebräische Bezeichnung für Synagoge ist ganz einfach und schlicht "Beth Haknesseth", Haus der Versammlung, wobei eigentlich nichts über Zweck und Anliegen solcher Versammlung ausgesagt wird.

DEEG, Alexander (*Professor): Predigt und Derascha - Homiletische Textlektüre im Dialog mit dem Judentum (Göttingen, 2006) ISBN 3525623909
(S. 68) Auf jeden fall kann davon ausgegangen werden, dass sich die Synagoge als Versammlungsort in nachexilischer Zeit nach und nach entwickelte, wobei das gemeinsame Gebet sowie die Schriftlesung Bedeutung erlangten.

FABRICII, Johann Andreä (*Professor): Abriß einer allgemeinen Historie der Gelehrsamkeit, Zweiter Band (Leipzig, 1752)
(S. 107) Die gelehrtesten Männer setzen den Ursprung der Synagogen in die Zeiten Esrä, und auf den Ort aus dem vier und siebenzigsten Psalm und dessen achten Vers antworten sie, daß daselbst zwar wohl von Gotteshäusern und Versammlungen Gottes, aber nicht von Synagogen die Rede sey. An einigen Orten hatten sie eine Art von hohen Schulen, woselbst verschiedene gelehrte Rabbiner sich aufhielten, welche zuweilen zusammen kamen, auch wol von andern Orten, und sich besprachen; die vornehmste war zu Jerusalem im Tempel, daselbst kamen am Sabbate und Festtagen die vornehmsten Lehrer in dem grossen Hörsale zusammen, welches man die grosse Synagoge nennete, dazu Esra nach einiger Meynung den Anfang gemacht, ...

HESS, Johann Jacob: Biblische Geschichte alten und neuen Testaments, sammt allen wesentlich dazu gehörenden, das Ganze beleuchtenden Schriften, Zwölfter Band (Zürich, 1826)
(S. 120) Nur ist noch zu bemerken, daß, da die Entstehung besonders des Pharisäismus schon eingeführte Gottesdienstliche Anstalten, wie die Synagogen, Proseuchen u. s. w. voraussetzt, der Ursprung der Synagogen höchstwahrscheinlich in eben den Zeitraum fällt, den wir nun seit Esra und Nehemia durchgegangen.

HOLBERG, Ludwig (*Professor): Jüdische Geschichte von Erschaffung der Welt bis auf gegenwärtige Zeiten, Erster Theil (Altona und Flensburg, 1747)
(S. 562) Von den Verrichtungen des Nehemias
Es scheint, daß dieses im Anfange unter offenen Himmel, auf einem großen Platz oder in einer andern Gaße der Stadt geschehen, wie solches auch von dem Esdras verrichtet worden. Nachher aber sind ohne Zweifel Zelte und endlich eigene Häuser dazu aufgebauet worden, woher die so genannten jüdischen Synagogen ihren Ursprung haben. Es ist ausgemacht, daß die Juden vor der babylonischen Gefangenschaft keine Synagogen gehabt haben, theils weil in keinem Buche des alten Testaments davon geredet wird, theils auch weil man aus verschiedenen Orten der Schrift beweisen kann, daß vor dieser Zeit keine gewesen seyn müßen. Die Juden sagen, wo kein Gesetzbuch ist, da kann auch keine Synagogen im Lande gewesen seyn, weil die Historie zeigt, daß die Gesetzbücher bißweilen sehr rar gewesen, ja daß man zu verschiedenen Zeiten gar keine gehabt hat.

UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(S. 1022) Zsinagóga
Állandó intézmény a tanintézettel párosított templom, vagyis a Zsinagóga a babiloni fogságban lett, s itt a vallásos és kultúrszükséglet s nemzeti összetartozás érzése hozta azt létre. Már a második jeruzsálemi nagy Templom fennállása idején mindenütt voltak Zsinagógák Jeruzsálemben, Palesztinában, Egyiptomban s mindenütt, ahol a zsidók nagyobb számban éltek.

WELLHAUSEN, Julius (*Professor): Israelitische und jüdische Geschichte (Berlin, 1894)
(S. 153) Die Ursprünge der Synagoge liegen aller Wahrscheinlichkeit nach in Babylonien (Vor Allem liegen sie im Dunkel wie die Ursprünge alles Lebendigen und spontan Erwachsenen. Das Bedürfnis, heilige Stätten ausserhalb Jerusalems zu haben, war bei der palästinischen Gemeinde in den ersten beiden Jahrhunderten nach dem Exil nicht so dringend. Aber das Bedürfnis, das Gesetz und die Propheten sich vorlesen zu lassen, war freilich dort nicht geringer als im Exil und in der Fremde. Älter als die griechische Diaspora sind die Synagogen jedenfalls.).

[27] - EDELMANN, Johann Christian: Moses mit Aufgedeckten Angesichte von zwey ungleichen Brüdern, Lichtlieb und Blindling beschauet nach Art der unschuldigen Wahrheiten in einem freymüthigen Gespräche abgehandelt, ... , Erster Anblick (Freyburg, 1740)
(S. 119)

[28] - BLAVATSKY, H. P.: Isis Entschleiert, Band II. (Den Haag, 1974)
(S. 361) "Alles, was die Juden lernten, hatten sie von älteren Nationen, als sie selbst waren. Die chaldäischen Magier waren ihre Meister in der Geheimlehre und es war während der babylonischen Gefangenschaft, dass sie ihre metaphysischen als auch praktischen Regeln lernten."

DELITZSCH, Friedrich (*Professor): Babel und Bibel (Leipzig, 1903)
(S. 28-29) So begreift sich mit einem Schlange, warum z. B. das alttestamentliche Münz-, Mass- und Gewichts-System, die äussere Form der Gesetze: "wenn einer das und das thut, so soll das und das -", ganz die babylonische ist, und wie das alttestamentliche Opferwesen und Priestertum von dem babylonischen tiefgehend beienflusst ist, so ist es denkwürdig, dass die israelitische Tradition selbst über den Ursprung des Sabbathtages nicht mehr sicheren Bescheid weiss (vergleiche 2 Mo. 20,11 mit 5 Mo. 5,15). Da aber auch die Babylonier einen Sabbathtag (šabattu) hatten und in einem drüben ausgegrabenen Opfer- und Festkalender der 7., 14., 21., 28. Tag eines Monats als Tage bezeichnet sind, an welchem gar kein Werk gethan werden darf, der König seinen Leibrock nicht wechseln, den Wagen nicht besteigen, nicht opfern, nicht Recht sprechen, kein gebratenes oder gekochtes Fleisch essen, ja selbst der Arzt seine Hand an den Kranken nicht bringen darf, und da sich überdies die Ausschaltung des siebenten Tages zur Versöhnung der Götter vom babylonischen Standpunkt aus begreift, so dürfte kein Zweifel möglich sein, dass wir die in der Sabbath- bezw. Sonntagsruhe beschlossene Segensfülle im letzten Grunde jenem alten Kulturvolk am Euphrat und Tigris verdanken. Aber noch mehr! Die Berliner Museen bewahren einen besonders kostbaren Schatz. Es ist eine Thontafel, eine babylonische Legende enthaltend, wie es gekommen, dass der erste Mensch der Unsterblichkeit verlustig gegangen. (S. 32-34) Ausser dem babylonischen Gilgamesch-Epos, dessen elfte Tafel diese Sintfluterzählung bildet, besitzen wir noch eine zweite schöne babylonische Dichtung: das Weltschöpfungs-Epos.Im zufolge wallte und wogte im Urbeginn aller Dinge das finstere chaotische Urwasser namens Tiâmat. Sobald aber die Götter Anstalt machten, eine geordnetes Weltganzes zu bilden, erhob sich Tiâmat, zumeist als Drache, doch auch als siebenköpfige Schlange vorgestellt, in erbitterter Feindschaft wider die Götter, gebiert aus sich heraus Ungeheuer aller Art, insonderheit riesige, giftgeschwollene Schlangen, und rüstet sich, mit diesen vereint, grollend und schnaubend zum Kampf wider die Götter. Alle Götter beben vor Angst, wie sie den furchtbaren Gegner erschauen, nur der Gott Marduk, der Gott des Lichts, der Früh- und der Frühlingssonne, erbietet sich zum Kampf unter der Bedingung, dass ihm der Vorgang unter den Göttern eingeräumt werde. Es folgt eine herrliche Szene: nachdem der Gott Marduk an Ost und Süd, Nord und West ein gewaltiges Netz befestigt, damit nichts von Tiâmat entwische, besteigt er, in strahlenden Rüstung und in majestätischen Glanz gehüllt, seinen von vier feurigen Rossen gezogenen Wagen, bewundernd angeschaut von den Göttern ringsum. Schnurstracks fährt er dem Drachen und dessen Heeresgefolge entgegen und lässt den Ruf zum Zweikampf ergehen. Da schrie Tiâmat wild und laut, bis in die Wurzel mitten entzwei erbebte ihr Grund. Sie öffnete ihren Rachen, so weit sie vermochte, aber noch bevor sie schliessen konnte die Lippen, liess der Gott Marduk den bösen Wind in ihr Inneres hineinfahren, griff dann zum Wurfspiess und zerschnitt ihr Herz, warf hin ihren Leichnam und stellte sich auf ihn, während ihre Helfershelfer in festen Gewahrsam gelegt werden. Darauf schnitt Marduk Tiâmat glatt wie einen Fisch durch, bildete aus der einer Hälfte den Himmel, aus der anderen die Erde, bekleidete den Himmel mit Mond, Sonne und Sternen, die Erde mit Pflanzen und Tieren, bis zuletzt das erste Menschenpaar, aus Thon und göttlichem Blute vermischt, aus der Hand des Schöpfers hervorging. Da Marduk der Stadtgott von Babel gewesen, so begreift sich leicht, dass gerade diese Erzählung in Kanaan weiteste Verbreitung gefunden. Ja, die alttestamentlichen Dichter und Propheten gingen sogar soweit, dass sie Marduks Heldenthat unmittelbar auf Jahve übertrugen und diesen nun feierten als den, welcher in der Urzeit die Häupter des Meerungetüms zerschmettert (Ps. 74,13 f. 89,11), als den, unter welchem zusammenbrachen die Helfershelfer des Drachen (Iob 9,13). Stellen wie Jes. 51,9: "Auf, Auf! wappne dich mit Kraft, Arm Jahve`s! auf! wie in den Tagen der Vorzeit, den Geschlechtern der Urzeit. Warst du es nicht, der den Drachen zerhieb das Ungeheuer durchbohrte?" oder Iob 26,12: "In seiner Kraft schlug er das Meer und in seiner Klugheit zerschmiss er den Drachen" lesen sich wie eine Erklärung zu jenem von unserer Expedition gefundenen kleinen Bildnis des in majestätische Glorie gekleideten Gottes Marduk mit dem gewaltigen Arm und dem weiten Auge und Ohr, dem Symbol seiner Klugheit, zu den Füssen des Gottes der bezwungene Drache des Urwassers (Abb. 37).
(S. 41) Dass endlich auch die Vorstellung von den Boten der Gottheit, den Engeln, von welcher die Ägypter nichts wissen, echt babylonisch ist, dass die Vorstellung von den Kerubim und Seraphim, von Schutzengeln, welche den Menschen begleiten, auf Babylonien zurückgeht, ist bekannt.
(S. 46-47) Was ist - wird man sagen - an diesen Tafel zu sehen? Zerbrechlicher, zerbrochener Thon mit eingeritzten schwer lesbaren Schriftzeichen! Wohl war, aber sie sind wertvoll dadurch, dass sie sicher datierbar sind, nämlich aus der Zeit Hammurabis, die eine speziell aus der Regierung seines Vaters Sin-mubalit, in noch ungleich höherem Grade aber deshalb, weil sie drei Namen enthalten, welche religionsgeschichtlich von weittragendstem Interesse sind - die Namen: Jahve ist Gott. Also Jahve, der Seiende, der Beständige (denn das dürfte, wie wir Grund haben zu sagen, der Name bedeuten), der nicht, wie wir Menschen, schon morgen ein Gestern ist, sondern über dem ewiger Gesetzmässigkeit prangenden Sternenzelt lebt und wirkt von Ewigkeit zu Ewigkeit, dieser Jahve ein uraltes Erbteil jener kanaanäischen Stämme, aus welchem dann nach Jahrhunderten die zwölf Stämme Israels hervorgehen sollten.

DELITZSCH, Friedrich (*Professor): Babel und Bibel - Eine Rückblick und Ausblick (Stuttgart, 1904)
(S. 27) Und doch stehen - trotz des anfänglichen, schwer begreiflichen Widerspruches sogar von seiten einzelnen Assyriologen - vier Tatsachen nach wie vor fest: 1. dass auch die Babylonier-Assyrer einen šabattu-Tag hatten, 2. dass sie ihn als "den Tag" schlechtweg bezeichneten, 3. dass er ihnen als "Tag der Versöhnung der Götter" galt, und 4. dass gleich dem hebräischen šabbath, das babylonisch-assyrische Wort šabattu das "Ruhelassen der Arbeit", das "Feiern" bedeutet.

DELITZSCH, Friedrich (*Professor): Die Grosse Täuschung (Stuttgart und Berlin, 1920)
(S. 71) Der Irrglaube Jaho=Gott
Jaho, der Spezialgott Israels, der höchste unter allen Göttern - all das ist konsequent gedacht, aber diesen Partikulargott Jaho mit Gott, dem Weltgeist, dem allerhöchsten geistigen Wesen über alle Völker der Erde, den Schöpfer und Regierer des Weltalls, zu vereinerleien ist eine Selbsttäuschung der alttestamentlichen Propheten und eine gar nicht auszudenkende Täuschung der Menschheit überhaupt.
(S. 75) Indes die Gleichsetzung Jahos mit dem, was wir den höchsten Gott, den Welgeist, den ewig unerforschlichen, das ganze Weltall durchdringenden und beseelenden höchsten Verstand, den sittlich absolut reinen Weltenrichter nennen, ist auch aus sittlichen Gründen schlechterdings unannehmbar. Jaho steht hierfür auf einer viel zu tiefen sittlichen Stufe.
(S. 99-100) Was aber endlich den wöchentlichen Ruhetag oder Sabbath betrifft, den das Judentum so stolz ist, der Menschheit geschenkt zu haben, so bleibt es dabei, daß den Babyloniern schon lange zuvor der siebente Tag als ein Unglückstag galt, an dem ebendeshalb keinerlei Arbeit getan werden sollte, daß somit die Institution des Sabbathtages in einem babylonischen Aberglauben wurzelt, der sich auch den Hebräern mitteilte.

DELITZSCH, Friedrich (*Professor): Wo lag das Paradies? (Leipzig, 1881)
(S. 154-155) Wie die Kerubim den babylonischen Stiergottheit, so entsprechen die Seraphim den babylonischen Schlangengottheiten: Kerubim und Seraphim gehören zusammen, wie Stier- und Schlangengottheiten bei den Babiloniern zusammengehören.

GATTERER, Johann Christoph (*Professor): Abriss der Chronologie (Göttingen, 1777)
(S. 5) §. 8.
Die Chaldäer theilten jede Stunde in 1080 Helakim (חלקים - *Teile). Dieß sind Chaldäische Minuten (scrupula Chaldaica) = 60 x 18. Die Juden haben diese Stundenabtheilung von den Chaldäern gelernt, und sie gebrauchen sie noch heut zu Tage. Daher heist man die Chaldäischen Minuten auch Jüdische.

GUNKEL, Hermann (*Professor): Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (Göttingen, 1895)
(S. 114) So ist also unser Resultat: der babylonische Tiâmat-Marduk-Mythus ist von Israel übernommen und hier zu einem Jahve-Mythus geworden.
(S. 117) Hiernach darf die Behauptung als gesichert gelten, dass auch Gen 1. letztlich babylonischer Herkunft ist.
(S. 131) Auch in Palästina sehen wir also in nachexilischer Zeit den babylonischen Einfluss wirken.
Sicher sind die "Drachen"-Capitel des Ezechiels letztlich babylonischer Herkunft, wahrscheinlich auch die Schilderung der Keruben im "Wagengesicht" und der Mythus von der Austreibung aus dem Paradiese cap 28; schliesslich liegt cap 31 vielleicht das Bild vom Weltenbaum im Hintergrunde.
(S. 132) Lilith Jes 34,14 ist eine ursprünglich babylonische Gestalt; ebenso auch die Šedim Dt 32,17; 106,37; beide erscheinen nur in Schriften des "Judentums" und können in Babylonien übernommen sein.
(S. 146) Auch in der Paradiesesgeschichte weist Einzelnes auf babylonischen Ursprung hin: Die Keruben sind wahrscheinlich babylonische Gestalten.
(S. 154) Schliesslich sind auch die Keruben des Tempels wahrscheinlich babylonische Figuren.
(S. 155) Auch von einer hebräischen Cultusinstitution lässt sich babylonischer Ursprung behaupten, von der siebentägigen Woche und dem Sabbath (cf Lotz Quaestiones de historia sabbati und neuerdings Jensen Sunday School Times -Philadelphia - January 16, 1892). Die siebentägige Woche hat ihren Sitz in Babylonien. Und der Name "Sabbath" als Bezeichnung eines heiligen Tages ist bei den Babyloniern nachgewiesen (Šabattu wird erklärt als ûm nuh libbi dh Tag der Beruhigung des Herzens - der Götter.).
(S. 168) Aber auch von Leuchter-Ungetümen abgesehen, haben wir eine ganze Reihe von indirekten und direkten Beweisführungen, die sämmtlich in dem Punkte zusammentreffen, dass der babylonische Schöpfungsmythus in ältester Zeit von Israel übernommen ist.

RITTER VON RAUSCHER, Joseph Othmar (*Professor): Geschichte der Christlichen Kirche, Erster Band (Sulzbach, 1829)
(S. 53) Es konnte nicht anders geschehen, als daß sich zugleich mit den geheimen Künsten der Magier und Chaldäer auf ihre Meinungen von Gott, den Dämonen, der menschlichen Seele, dem Weltall weiter verbreiteten. Die Schriften des Flavius Josephus und Philo, und noch mehr die Kabbala geben Zeugniß, wie Vieles die jüdischen Gelehrten von den Irrthümern des Morgenlandes angenommen hatten.

TETZNER, Lothar: Die Mischna - Megilla (Esther-Rolle) (Berlin, 1968)
(S. 105) Während man in vorexilischer Zeit den Jahresbeginn an den Schluß des Erntejahres verlegte (1. Tischri), übernahm man in der Babylonischen Gefangenschaft von den Babyloniern den Jahresbeginn im Frühling, im Nisan.

UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(440. old.) Kabbala
A Tetragrammaton és más isten-elnevezések betűinek mágikus hatalmában való hit is még ókori miszticizmus, mely minden bizonnyal Chaldeából ered.
Chaldeai hatás következtében került a Kabbalába a jó és rossz hatalom dualisztikus rendszere, a «Kabbalisztikus fa» koncepciója, mely szerint egyik oldalon a világosság és tisztaság, másikon a sötétség és tisztátalanság forrása (sziszrój eminó ve-sziszró acháró); a júdaizmusban ismeretlen rossz szellem és exorcizáció, továbbá a mágikus Dávid pajzsa (eredetelig Salamon király pecsétje mágikus erővel). A legrégibbnek tartott kabbalisztikus iratok valamennyie tele van nem-zsidó motívummal.

[29] - KEIL, Carl Friedrich (*Professzor): Biblischer Commantar über die Bücher Mose`s, Zweiter Band: Leviticus, Numeri und Deuteronomium (Leipzig, 1862)
(S. 531) Der Jahresanfang mit dem 1. Tisri ist eine nachexilische Einrichtung, welche die Juden wahrscheinlich von den Syrern angenommen haben; vgl. m. bibl. Archäol. I. §. 74 Anm. 15.

KEIL, Carl Friedrich (*Professzor): Handbuch der biblischen Archäologie (Frankfurt A. M., 1875)
(S. 369) Vierte Abtheilung. §. 74. Die Zeitenheilung der Israeliten
Unwahrscheinlich und aus dem A. Testamente nicht zu erweisen ist die von den meisten Rabbinen und vielen christlichen Gelehrten angenommene Unterscheidung eines kirchlichen und bürgerlichen Jahres, welches letztere mit dem Siebenten Monate (Tisri) begonnen habe. Erst nach dem Exile kam diese Einrichtung auf, indem die bereits im Gesetze ausgezeichnete Feier des siebenten Neumonds im Jahre zum Neujahrfeste erhoben wurde.

[30] - WELLHAUSEN, Julius (*Professor): Israelitische und jüdische Geschichte (Berlin, 1894)
(S. 137) Der Schofar war früher die Kriegsdrommete oder das Horn der Wächter, um Lärm zu machen, das Analogon unserer Sturmglocke; ertönte der Schofar in einer Stadt, so erschraken die Leute - jetzt ist er ein friedliches Instrument in den Händen der Priester, niemand erschrickt ihn zu hören.

[31] - BLOCH, Josef Samuel (*Rabbiner): Kol Nidre und seine Entstehungsgeschichte - Nach einem im Literaturverein der Gesellschaft "Ohole Shem" in New York im Januar 1912 gehaltenen Vortrag (Berlin, 1922)
(S. 3) Die Einleitung zu diesem langen Gottesdienste bildet das "Kol Nidre", das, merkwürdig in mannigfacher Richtung, von jeher zu kritischen Untersuchungen reizte. Es enthält eine Formel, Eide und Gelöbnisse, durch welche sich der Betende etwa eine Entsagung auferlegte und die Verpflichtung auf sich genommen, etwas als "verboten" zu meiden, für nichtig und unwirksam, ohne Geltung und nicht bestehend zu erklären.

EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum/ oder Gründlicher und Wahrhaffter Bericht/..., Zweyter Theil (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 490) Hiervon nun den wahren Grund/ und die eigentliche Beschaffenheit der Sache zu berichten/ so ist zu wissen/ daß die Juden an dem Abend des neunten Tages des gedachten Monats Tischri, welcher der Versühnungs-Abend ist/ dieses Gebrauch haben/ daß zween von ihren fürnehmsten Rabbinen/ sich zu dem Vorsänger/ einer zu dessen Rechten/ der andere aber zu seiner Lincken stellen/ damit ihre drey seyn/ und mit heller Stimme diese Worte/ welche im ersten Theil des Prager Machsors/ fol. 63. col. 1. und allen Machsoren stehen/ ausruffen: ... das ist/ Nach der Meynung GOttes/ und nach der Meynung der Gemeinde/ in der obern hohen Schule (die im Himmel ist)/ und in der untern hohen Schule (hier auff Erden)/ erlauben wir mit den Ubertretern (und Sündern) zu beten. Hierauff spricht der Vorsänger eine absolution oder Entbindung von den gethanen Gelübden und Eyden/ welche Col nidre anfängt/ in Chaldeischer Sprache/ dreymal nach einander / und erhebet seine Stimme zum zweyten mahl höher als zum ersten/ und zum dritten höher als zu zweyten mahl/ mit diesen Worten: ... das ist/ Alle Gelübde/ und Verbindungen/ und Verbannungen und Verschwörungen/ und Beynahmen (der Gelübden)/ und Straffen/ und Schwur/ (oder Eyd)/ welche wir von diesem Versühnungs-Tage an/ biß auff den künfftigen Verfsühnungs-Tag (der uns glücklich sey) geloben und schweren/ und zusagen/ und uns damit verbinden werden/ die reuen uns alle/ und sollen auffgelöset/ erlassen/ auffgehoben/ und vernichtet/ und castiret/ und unkräfftig/ und ungültig seyn. Unsere Gelübde sollen keine Gelübde/ und unsere Schwüre (oder Eyde) keine Schwüre (oder Eyde) seyn.

HERDERS Conversations-Lexikon, Zweiter Band (Freiburg im Breisgau, 1854)
(S. 164) Col-Nidre, Anfang und Name eines verrufenen Gebetes der Juden, welches die Vorsänger in den Synagogen am Versöhnungsabend chaldäisch sprechen und dessen Inhalt in den Schlußworten zusammenfassen: "Unsere Gelübde sollen keine Gelübde und unsere Schwüre keine Schwüre sein."

LÖWE, Heinr. Georg F. sen: Der Schulchan aruch, oder die vier jüdischen Gesetz-bücher, ins Deutsche übertragen (Hamburg, 1837)
Drittes, vorletztes Buch, der vier jüdischen Gesetzbücher (im Original das Erste) die kirchliche Verfassung enthaltend.
Orach Chajim. Der Weg des Lebens (zu jenem Leben.)
(S. 155) Die Gemeinde entbindet sie davon, denn sonst würden sie nicht mitbeten können. Und sogleich fängt der Vorsänger das Gebet Kol Nidre an. Die Uebersetzung dieses merkwürdigen Gebets, in Chaläischen Sprache, ist wie folgt:
"Alle Gelübde und Verbindungen, und Verbannungen, und Verschwörungen, und Strafen, und Beinamen (der Gelübde), und Schwüre, welche wir von diesem Versöhnungstage an, bis auf den künftigen Versöhnungstag, der uns glücklich überkommen möge - geloben, schwören, zusagen und uns damit verbinden werden, die reuen uns alle (schon jetzt) und sie sollen aufgelöset, erlassen, aufgehoben und vernichtet, und kassirt, und unkräftig, und ungültig seyn. Unsere Gelübde sollen keine Gelübde, und unsere Schwüre keine Schwüre seyn."
Drei Mal wird dies Kolniedre vom Vorsänger gesungen, und jedes Mal die Stimme etwas erhöhet; das erste Mal nur eben hörbar. Alsdann wird der Vers, 4. B.M. 15,26.: ...

UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(496. old.) Kol Nidré, az Engesztelés napjának előestéjén az istentisztelet bevezető része: aram nyelven írott fogadalom és eskük feloldására. Szövege (a párhuzamos kifejezések összevonásával): Minden fogadalmat, esküt, tilalmat, melyet ezen Engesztelő Naptól fogva a jövő Engesztelő Napig (régibb szöveg: a mult Engesztelő Naptól máig) a magunk személyére tettünk, megbánunk, visszavonunk, érvénytelenítünk. E formulát az előimádkozó énekli háromszor, de ezt megelőzően két megbízott melléje állva mondja: úgy a mennyei mint a földi ítélőszék nevében megadjuk az engedélyt, hogy imádkozzál az abarjanimmal.

MAYER, Bonaventura (*Professor): Das Judenthum in seinen Gebeten, Gebräuchen, Gesetzen und Ceremonien (Regensburg, 1843)
(S. 372-373) Wenn am Versöhnungstage der heilige Schrank geöffnet ist, so beginnt der Vorsänger das sogenannte Kol Nidre- oder Lossprechungs-Gebet, dessen Inhalt beiläufig folgender ist: "Alle Gelübde, Verbindungen, Verbannungen, Ausnahmen, Enthaltungen, Verschwörungen, und wie dergleichen Dinge sonst heißen mögen, welche wir im verwichenen Jahre bis zu diesem Versöhnungstage gemacht haben, und alle jene, die wir von diesem bis zu dem künftigen Versöhnungstag angeloben, schwören, zusagen, und mit welchen wir uns verbinden werden, bereuen wir hiermit im Voraus; daher sollen sie für aufgehoben, erlassen, aufgelöst, vernichtet und ungiltig erklärt seyn. Unsere Gelübde sollen keine Gelübde und unsere Schwüre keine Schwüre seyn."

PHILIPPSON, Ludwig (*Rabbiner): Allgemeine Zeitung des Judenthums - Ein unpartheiische Organ für alles jüdische Interesse. IX. Jahrgang, No. 46. (Leipzig, den 17. November 1845)
(S. 697) Zeitungsnachrichten - Frankreich
In einem Aufsatze über die hebräische Sprache als Gebetssprache stimmt der genannte Redakteur für Beibehaltung der hebräischen Sprache im ganzen Umfange des Kultus - jedoch sollen die Gebete, welche chaldäisch abgefaßt sind, Kadisch, Kol Nidre, Akdamoth ff. - in französischer Uebersetzung gelesen werden!

[32] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band V. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 413) Nedarim III, i. Fol. 23b

[33] - GECSE, Gusztáv: Bibliai történetek (Szeged, 1981) ISBN 9630917726
(165. old.) Ezdrás és Nehemiás (valamint tanítványaik) nevéhez fűződik a Törvény (a mózesi öt könyv), történeti könyek és a prófétai írások gyűjtése, átdolgozása és végleges lezárása.
(166. old.) A bajok orvoslása Ezdrás és Nehemiás nevéhez fűződik, aki úgy tudták elképzelni a zsidók fennmaradását akár idegen uralom alatt is, ha papi néppé alakulnak, a papok vezetése alá helyezkednek és életük kizárólagos szabályzójává, létük összetartójává a mózesi törvényt, a Tórát teszik.
(167. old.) Ezdrás és Nehemiás vezetésével egy hétig tartó fényes sátoros ünnepet tartottak, amelynek során a nép előtt felolvasták és elmagyarázták a Törvényt.

[34] - BEER, Peter: Geschichte, Lehren und Meinungen aller bestandenen und noch bestehenden religiösen Sekten der Juden und der Geheimlehre oder Cabbalah, Erster Band (Brünn, 1822)
(S. 346) Auch Gebete in chaldäischer Sprache, wurden in diese Sammlung aufgenommen, und werden auch wirklich gebetet, obgleich das Volk von dieser Sprache noch weniger als von der Hebräischen verstehet. So z. B. ist das Berich Schemeh ..., welches bei der Öffnung der heiligen Lade, worin die Gesetzrolle aufbewahrt ist, gebetet wird; dann das Jekum purkan, ... ein Gebet für das Wohlergehen der Akademien in Babylon und Palästina, die doch bereits seit vielen Jahrhunderten nicht mehr existieren, und dennoch alle Sabbathe gebetet wird, wie auch das heilige Gebet Kadisch in chaldäischer Sprache verfaßt.

DUKES, Leopold: Zur Kenntniß der neuhebräischen religiösen Poesie (Frankfurt am Main, 1842)
(S. 34) Kadisch
Dies Gebet ist chaldäisch abgefast.

LÖWE, Heinr. Georg F. sen: Der Schulchan aruch oder die vier jüdischen Gesetz-Bücher, in`s Deutsche übertragen, Erstes Buch (Hamburg, 1837)
(S. 22) Dies ganze Kadischgebet wird in chaldäischer Sprache gesprochen.

[35] - UJVÁRI, Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(836. old.) Szemet szemért

[36] - GUNKEL, Hermann (*Professor): Das Märchen im Alten Testament (Tübingen, 1917)

[37] - GUERICKE, Heinrich Ernst (*Professor): Handbuch der Kirchengeschichte, Zweiter Band (Leipzig, 1846)
(S. 200-201) Erbittert über das Streben des Kaisers, seine Macht in Italien immer fester zu gründen, bot Papst, aber vergeblich, zwischen diesem und den lombardischen Städten seine Vermittlung an, verband sich endlich mit letzteren zum offenen Kriege gegen den ersteren, und sprach, "wegen mannichfacher Bedrückungen der Kirche" durch den Kaiser, 1239 am Palmsonntage gegen diesen von neuem den Bann, wider den "durch allbekannte Worte und Thaten der Ketzerei Verdächdigen" ein weiteres Verfahren sich vorbehaltend. Hierauf appellirte Friedrich in einem an die Fürsten und Cardinäle gerichteten Circulare, welches bei aller Ehrerbietung gegen die Römische Kirche die Person des Papstes schonungslos angriff, vom Papste an ein allgemeines Concil; und jetzt trat der Papst in einem Schreiben ad omnes Principes et Praelatos terrae ganz offen und bestimmt mit der die Gewalt des Bannes verdoppelnden Anklage des Kaisers als eines ganz ungläubigen Menschen hervor, welcher Reden zu führen, wie "daß die Welt durch drei Betrüger, Moses, Jesus und Muhammed, betrogen worden; daß es unsinnig sei, an Jesu Geburt von einer Jungfrau zu glauben; daß man nichts glauben müsse, was nicht aus Gründen der Natur und Vernunft bewiesen werden könne", sich nicht entblödet habe: eine Anklage, welche bei der Vergleichung des Freien in manchen anderen uns überlieferten Aussprüchen des Kaisers und in seinen von seinem Canzler Petrus de Vineis (gest. 1249) gesammelten officiellen Erklärungen, und bei der Erwägung, wie leicht ein Mann von dem vorherrschenden kalten Verstande und der ungebrochenen Willenskraft Friedrichs, bei mangelndem lebendigen Glauben, durch die Einsicht in das Verderbte des öffentlichen kirchlichen Lebens und durch den entscheidenen Gegensatz gegen die Art der obersten Leitung der Kirche zu einer bestimmten Opposition gegen das Wesen der Kirche selbst und zu völlig Unglauben gelangen konnte, durchaus nicht als ganz aus der Luft gegriffen erscheinen wird, wenngleich die Erzählung von einem auf Friedrichs Veranlassung durch seinen Canzler geschriebenen Buche de tribus mundi impostoribus nur eine spätere Combination und Sage, und ein solches wirklich vorhandenes Buch ein noch später (wie es scheint, erst im 16ten Jarhrh.) untergeschobenes ist.

NEANDER, August (*Professor): Allgemeine Geschichte der christlichen Religion und Kirche, Fünfter Band (Hamburg, 1841)
(S. 345) Er (*der Papst) gab ihm Schuld, behauptet zu haben, die ganze Welt sey durch drei Betrüger - Moses, Jesus und Muhamed - getäuscht worden, man dürfe nicht glauben, was nicht aus Gründen der Vernunft erkannt und aus den Kräften der Natur erklärt werden könne, man könne nicht glauben, daß Gott von einer Jungfrau geboren worden. Es entsteht hier die Frage, ob diesen Anklagen gegen die religiöse Denkart des Kaisers Friedrich etwas Wahres zum Grunde liegt.

WEBER, Julius Carl: Die Möncherei oder geschichtliche Darstellung der Klosterwelt und ihres Geistes, Erster Band (Stuttgart, 1836)
(S. 192) Er, der im finsteren 13ten Jahrhundert ein Friedrich der Große war, erhaben über die Vorurtheile seiner Zeit, besaß Witz und Gelehrsamkeit, hatte viel von Griechen und Arabern gelernt, und an seinem Kanzler de Vineis einen Mann, der seiner werth war. Wenn ihn der Papst das Thier der Offenbarung nannte, und den König der Pestilenz, der von drei Weltbetrügern spreche, von Moses, Jesus und Mahomed, wovon zwei in Ehren gestorben, der dritte aber gehängt worden sey, so nannte der Kaiser den Papst - die Hure Babels - den großen Drachen und Antichrist!

[38] - ALBERTINI, Francesca Yardenit (*Religionswissenschaftlerin): Die Konzeption des Messias bei Maimonides und die frühmittelalterliche islamische Philosophie (Berlin, 2009) ISBN 9783110206364
(S. 18) Die Darstellungen von Christentum und Islam, die im Iggeret Teman enthalten sind, können meines Erachtens nicht von der Interpretation der monotheistischen Religionen getrennt werden, die man in der zwischen 1170 und 1180 geschriebenen Mishneh Torah findet:
"All diese Angelegenheiten, die Jesus von Nazareth und den Ismaeliten Muhammad betreffen, der nach ihm kam, dienten nur dazu, den Weg für den König Messias zu ebnen, die ganze Welt darauf vorzubereiten, Gott im Einklang zu verehren. Wenn der wahre König Messias erscheinen und erfolgreich gewesen, verherrlicht und erhoben sein wird, werden sie [Muslime und Christen] unverzüglich widerrufen und erkennen, dass sie von ihren Vätern nichts als Lügen geerbt, das ihre Propheten und Vorfahren sie irregeführt haben." (Moses Maimonides, The Book of Judges, Übersetzt aus dem Hebräischen von Abraham M. Herschmann, New Haven 1949, S. xxiii_xxiv)
(S. 20) "All diese Angelegenheiten, die Jesus von Nazareth und den Ismaeliten Muhammad betreffen, der nach ihm kam, dienten nur dazu, den Weg für den König Messias zu ebnen, die ganze Welt darauf vorzubereiten, Gott im Einklang zu verehren." ("All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite Muhammad who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord." - Übersetzung von F. Y. A.)

JOSPE, Raphael (*Professor); MADSEN, Truman G. (*Professor); WARD, Seth: Covenant and Chosenness in Judaism and Mormonism (New Jersey, 2001) ISBN 0838639275
(153-154.) All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite [Mohammed] who came after him, only serve to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord, as it is written, "For then will I turn to the peoples a pure language, that they all call upon the name of the Lord to serve Him with one consent." (Zephaniah 3:9). Thus the messianic hope, the Torah, and the commandments have become familiar topics-topics of conversation [among the inhabitants] of the far isles and many people, uncircumcised of heart and flesh. They are discussing these matters and the commandments of the Torah. Some say. "Those commandments were true, but have lost their validity and are no longer binding"; others declare that they had an esoteric meaning and were not to be taken literally; that the Messiah has already come and revealed their occult significance. But when the true King Messiah will appear and succeed, be exalted and lifted up, they will forthwith recant and realize that they have inherited nothing but lies from their fathers, that their prophets and forebears led them astray.

KELLNER, Menachem (*Professor): Maimonides on Judaism and the Jewish People (Albany, 2012) ISBN 1438408668
(38.) All these matters realating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite [Mohammed] who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord, as it is written, For then will I turn o the peoples a pure language, that they all call upon the name of the Lord to serve Him with one consent (Zeph. 3:9)

MORGAN, Michael L. (*Professor); WEITZMAN, Steven (*Professor): Rethinking the Messianic Idea in Judaism (Bloomington, 2014) ISBN 9780253014696
(123-124.) All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite [Muhammad] who came after him, only serve to clear the way for King Messiah, to prepare [le-takein] the whole world to worship God with one accord, as it is written, For then will I turn to the peoples a pure language, that they all call upon the name of the Lord to serve Him with one consent (Zephaniah 3:9). How so? The messianic hope, the Torah, and the commandments have become familiar topics-topics of conversation [among the inhabitants] of the far isles and many people, uncircumcised of heart and flesh. They are discussing these matters and the commandments of the Torah. Some say. "Those commandments were true, but have lost their validity and are no longer binding"; others declare that they had an esoteric meaning and were not to be taken literally; that the Messiah has already come and revealed their occult significance. But when the true King Messiah will appear and succeed, be exalted and lifted up, they will forthwith recant and realize that they have inherited nothing but lies from their fathers, that their prophets and forebears led them astray.

SAPERSTEIN, Marc (*Rabbi Professor): Essential Papers on Messianic Movements and Personalities in Jewish History (New York, 1992) ISBN 0814779425
(508.) All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord, as it is written, For then will I turn to the peoples a pure language, that they may all call upon the name of the Lord to serve Him with one consent (Zeph. 3:9). Thus the messianic hope, the Torah, and the commandments have become familiar topics-topics of conversation [among the inhabitants] of the far isles and many people, uncircumcized of heart and flesh. They are discussing these matters and the commandments of the Torah. Some say. "Those commandments were true, but have lost their validity and are no longer binding", others declare that they had an esoteric meaning and were not intended to be taken literally; that the Messiah has already come and revealed their occult significance. But when the true King Messiah will appear and succeed, be exalted and lifted up, they will forthwith recant and realize that they have inherited naught but lies from their fathers, that their prophets and forebears led them astray.

[39] - LUTHER, Martin (*Professor): Biblia-Das ist: Die gantze heilige Schrifft: Deudsch (Wittemberg, MDLI. - 1551)

[40] - NAGY-SZOMBATI KÁLDI, György: Szent Biblia (Nagy-Szombat, 1732)

[41] - CALMET, Augustin: Biblisches Wörterbuch, worinnen, was zur Geschichte, Critik, Chronologie, Geographie, und zum buchstäblichen Verstande der heiligen Schrift gehöret, abgehandelt wird, Zweyter Theil (Liegnitz, 1752)
(S. 1038) Hieronymus (Hieronym. Epistol. 27.) ist nebst verschiedenen andern der Meynung, man habe alle Jahr eine rothe Kuhe geschlachtet, und die Asche davon in allen Städten und Flecken der Israeliten ausgetheilet. Allein einige Rabbinen geben vor, man habe von Mose an bis auf Esra nicht mehr als eine, und von Esra an bis auf die Zerstörung des Tempels durch die Römer sechse oder aufs höchste neune verbrannt.

DIE Biblischen Alterthümer. Mit Abbildungen. (Calw und Stuttgart, 1871)
(S. 238) Nach den Rabbinen sollen im Ganzen nur neun rothe Kühe geopfert worden sein: die erste unter Mose, deren Asche bis zum Exil ausgereicht haben soll! Die zweite unter Esra u. s. f. Die neunte zur Zeit Christi; die zehnte sollte der messias selbst schlachten.

ILLUSTRIRTE Monatshefte für die gesammten Interessen des Judenthums, I. Band (April-September 1865, Wien)
(S. 474) Dr. M. Duschak: Der biblische Opfercultus, seine Bedeutung und seine Normen
Eine Mischna in Para III. gibt an, daß nur sieben rothe Kühe, nämlich von Moses eine, Esra eine und später fünf verbrannt wurden.

KALTHOFF, Joh. Heinr.: Handbuch der Hebräischen Alterthümer (Münster, 1840)
(S. 246.247) Mit der angeführten jüdischen Lehre scheint die von Maimonides (de vacca rufa c. 3.) erwähnte Ueberlieferung über die rothe Kuh in genauer Verbindung zu stehen: "der Zeit an, da diese Verordnung gegeben wurde, bis zur Zerstörung des zweiten Tempels wurden neun rothe Kühe geopfert. Die erste opferte unser Meister Moses, die zweite Esra, und sieben andere wurden in dem Zeitraume, der von Esra bis zur Zerstörung des zweiten Tempels verfloss, geopfert. Die zehnte wird der König Messias selbst opfern, seine plötzliche Erscheinung wird grosse Freude verursachen. Amen, er komme bald." Demgemäss wäre das Opfer der rothen Kuh als ein Vorbild der Opferung Christi zu betrachten, worauf auch Paulus anspielt Hebr. 9,13, 14. in den Worten: "Wenn das Blut der Böcke und Ochsen und die angesprengte Asche der Kuh die Unreinen heiliget zur Reinigung des Fleisches, wie vielmehr wird das Blut Christi, der durch den h. Geist sich selbst ohne Makel Gott geopfert hat, unser Gewissen reinigen von den todten Werken, um dem lebendigen Gott zu dienen."

LUND, Johann: Die alten jüdischen Heiligthümer, Gottesdienste und Gewohnheiten, für Augen gestellet, in einer ausführlichen Beschreibung des gantzen Levitischen Priesterthums, und fünff unterschiedenen Bücher (Hamburg, 1738)
(S. 772) Es geben die Hebräer ap. Drus. comment. ad. loc. diffic. Num. c. 71. & Selden. de success. in pontific. I. 1. c. 12. vor, es seyn währender Zeit ihres Levitischen Gottesdienstes mehr nicht als neun rothe Kühe geschlachtet und verbrannt worden, als eine zu Mosis Zeit in der Wüsten, die andere zur Zeit Esra, nach der Babilonischen Gefängniß, und sieben hernach, also zwo zur Zeit Simeonis der Gerechten, zwo zur Zeit Johannis (Juda Maccabai Groß-Vaters, den die Hebräer für einen Hohenpriester halten, ap. Bur. addit. 2. ad. Lyr. Num. 19. da er nur sechs setzet, und die drey folgenden auslässet, als) eine zur Zeit Elköeni, eine zur Zeit Hanamelis, und eine zur Zeit Ismaelis, Fabi Sohn. Ich weiß aber nicht, ob man ihnen hierin trauen könne, sonderlich daß von Mosis Zeit an biß auf Babilonische Gefängniß, über die 800. Jahr, mehr nicht denn eine Kuhe hätte verbrannt werden sollen. Sollte die Asche von einer eintzigen Kuhe über die 800. Jahr für so viele hundert tausend Menschen, als stets im Lande gewesen, und beydes in und ausser dem Kriege unzählig viele Todten gehabt, haben aushalten können, da doch, nach der Babilonischen Gefängniß, in der viel kürtzern Zeit sie acht haben nöthig gehabt? Diß ist nicht gläublich, sondern viel vermuthlicher ist, daß in den mehr als 800. Jahren von Mosis an, bis auf die Babilonische Gefängniß, mehr als eine Kuhe verbrannt worden sey.

MAIMONIDES: R. Mosis Maimonidis Tractatus de Vacca Rufa (Amstelædami - Amsterdam, MDCCXI. - 1711)
(35.) Asservabant autem hoc modo de cinere uniuscujusque Vaccæ, quam comburebant in antemurali, quarum novem inde à præcepti hujus de Vacca Rufa origine usque dum templum secundum vastaretur mactarunt. Nimirum primam immolavit Moses Magister noster, secundam Esdras; septem vero à temporibus Edræ comburebantur usque ad vastationem templi; Decimam autem mactabit Messias Rex; ô utinam cito manifestaretur! magnæ profecto nobis exinde lætitiæ!

SEPP, Johann Nepumuk (*Professor): Das Leben Jesu Christi, Fünfter Band: Der Lehrwandel Christi (Regensburg, 1860)
(S. 583-584) Nach dem Zeugnisse der Mischna und des R. Abraham Sachut dauerte die Asche der ersten rothen Kuh von Moses bis auf Esra, der die zweite verbrannte. Darnach mehrte sich die Verunreinigung: Simeon der Gerechte verbrannte schon deren zwei; eben so viele Johannes, der Vater des Matthias; eine Elionai, der Sohn Hakkophs, wieder dann Hanamel Hammizri, und schließlich Ismael, der Sohn Phabi, welcher zur Zeit bereits der obersten Priesterstuhles entzetzt war, und mit dessen Tode, nach dem Glauben der Rabbinen, der Glanz des Priesterthums zu Grabe ging. Die zehnte aber, heißt es, wird in den Tagen des Messias verbrannt werden - und wirklich symbolisirt das Emblem des Lukas den Opfertod des Heilands.

[42] - BERTHELT, A.; JÄKEL, J.; PETERMANN, R.: Größeres Handbuch für Schüler zum Gebrauche bei dem Unterrichte in Bürgerschulen und höheren Unterrichtsanstalten (Leipzig, 1874)
(S. 2-3) Zwei Bücher der Chronik (Jahrbücher ... Verfasser war vielleicht Esra.
Buch Nehemia (auch zweites Buch Esra genannt).
Buch Esther gehört der Zeit nach zwischen das sechste und siebente Kapitel des Buches Esra.

GERLACH, Otto von (*Professor): Die Heilige Schrift nach Dr. Martin Luthers Uebersetzung mit Einleitungen und erklärenden Anmerkungen, Zweyter Band: Das Alte Testament (Berlin, 1858)
(S. XI.) Nimmt man dies, sowie manche Aehnlichkeiten in Sprache, Geschmack und Darstellung, mit dem Umstande zusammen, daß der Schluß der Chronik auch den Anfang des Buches Esra bildet: so erhält die Vermuthung viel Wahrscheinlichkeit, daß Esra der Verfasser der Chronik, und das nach ihm benannte Buch eine Fortsetzung derselben sey, ihre Abfassung also nach dem siebenten Jahre der Regierung Artaxerxes I. Langhand stattgefunden habe.

MEYER, Gottlob Wilhelm (*Professor): Geschichte der Schrifterklärung seit der Wiederstellung der Wissenschaften, Dritter Band (Göttingen, 1804)
(S. 402-404) Diesem blieb es dann zugleich aufbehalten, in einer künftigen Einleitung ins A. T. die kühnen Ideen, welche noch in dieser Periode Spinoza in Umlauf brachte, daß der Pentateuch, wie wir ihn haben, nicht von Moses, sondern von einem viel spätern Verfasser geschrieben sey; ja, daß alle historischen Bücher des A. T. von einem einzigen Geschichtschreiber, lange nachdem die erzählten Begebenheiten sich zugetragen hätten, abgefaßt, vielleicht von Esra concipirt seyn, der bloß aus verschiedenen Schriftstellern zusammengetragen, und bisweilen bloß abgeschrieben habe; daß die Bücher der Chronik erst lange nach Esra, vielleicht erst, nachdem Judas Maccabäus den Tempel wiederhergestellt habe, abgefaßt seyn; ...; und daß die Bücher Esra, Nehemia, Esther und Daniel von demselben Geschichtschreiber abgefaßt seyn;

NELSON, Samuel (Übersetzt: Georg Wolfgang Panzer): Samuel Nelsons der heiligen Schrift Doctors antideistische Bibel das ist die Heilige Schrift des alten und neuen Testaments mit Anmerkungen und Erklärungen erläutert wodurch die schweren Stellen entwickelt, die unrechten Uebersetzungen verbessert, und die in dem Worte der Wahrheit vorkommenden Scheinwidersprüche mit einander vereiniget sind, Der sechste Theil (Erlangen, 1770)
(S. 558) Das Buch Esther
Wer der Verfasser des Buches Esther sey, darüber sind die Gelehrten noch nicht einig. Viele von den christlichen Kirchenvätern schreiben diese Geschichte dem Esra zu. Eusebius hält dieselbe für neuer.

SCHMIDT, Johann Jacob: Biblischer Historicus oder Einleitung zur Biblischen Historie und deren fürnehmsten Theilen der Geographie, Chronologie, Genealogie, Universal-Historie, Biblischen Scribenten, Abgötter-Historie und Antiqvitäten (Leipzig, 1740)
(S. 680) Vom Buch Esther
Das Buch Esther wird also genannt, nicht weil es die Esther selbst geschrieben hat, sondern weil es fürnemlich von derselben handelt, wie sie eine grosse Königin, und hernach eine Ursach geworden, der Erlösung ihres Volks, welches Haman so grausamlich vertilgen wollte. Der Scribent dieses Buchs ist eigentlich nicht bekannt. Einige halten Esra dafür, wie Augustinus und Isodorus (August. De Civ. Die. I. 18. C. 36.).

SIEGFRIED, Carl (*Professor): Spinoza als Kritiker und Ausleger des Alten Testaments (Berlin, 1867)
(S. 44) An Daniel schliessen sich die Bücher Esra, Esther und Nehemia an, die nach Spinoza von demselben Verfasser herrühren, der das erste grosse Geschichtswerk fortzusetzen unternahm und die Geschichte des Volks von der ersten Gefangenschaft bis zur Wiederherstellung der Stadt und des Tempels berichtete. Sie sind theilweise sehr eng verbunden ויחי in Esther 1,1 weist auf Esra zurück.

SPINOZA, Benedictus de (*Professor): Theologisch-politische Abhandlungen von Spinoza (Müncsen, 1826)
(S. 240) Doch so viel können wir hier noch behaupten, diese Kapitel, obgeich chaldäisch geschrieben, seyen nicht destoweniger eben so heilig, als die übrigen Bücher in der hebräischen Sprache. Mit diesem Buche Daniels aber wird das erste Buch Hezras dergestalt verbunden, daß man leicht daraus erkennt, es sey der nämliche Verfasser, welcher die Angelegenheiten der Juden von ihrer ersten Gefangenschaft an nacheinander zu erzählen fortfährt; und ich zweifle nicht, das Buch Esther schließe sich so an dieses an.
(S. 241) Endlich bezieht sich - was das Weitere der Geschichte des Mardochäus betrifft, der Historiker auf die Chroniken der Perser Könige. Daher ist wohl nicht zu zweifeln, daß dieses Buch von dem nämlichen Historiker, der die Sache Daniels und Hezras erzählte, verfaßt worden sey, und überdas noch das Buch Nehemias, welches auch das zweyte Buch Hezra genannt wird. Diese vier Bücher also, nämlich des Daniels, Hezras, Esthers und Nehemias, behaupte ich, seyen von einem und demselben Historiker verfaßt worden. Wer dieser aber gewesen, dafür habe ich nicht einmal eine Vermuthung.

LILIENTHAL, Theodor Christoph (*Professor): Die gute Sache der in der heiligen Schrift alten und neuen Testaments enthaltenen göttlichen Offenbarung, wider die Feinde derselben erwiesen und gerettet, Erster Theil (Königsberg, 1750)
(S. 422) Bened. De Spinoza giebt vor, die ersten Capitel Daniels wären aus den Zeitrechnungen der Chaldäer hergenommen, und das ganze Buch hätte mit den Büchern Esra, Esther und Nehemia einen Verfasser, daher auch das Buch Esra, so nach der jüdischen Abtheilung auf den Daniel folgt, mit einem Vav anfange.

http://lexikon.katolikus.hu/K/Krónikás.html
Magyar Katolikus Lexikon
Krónikás: a Krónikák könyvének ismeretlen szerzője. - Nagyon valószínű, hogy Nehémiás és Ezdrás könyvében is tőle való legalább egy rész.

http://www.or-zse.hu/konyv57.htm
Naftali Kraus: Ezra és Nechemja

[43] - ARNHEIM, H.: Jozeroth für alle Sabbathe des Jahres und des Purim-Festes, in sorgfältig korrigirtem Texte (Glogau, und Leipzig, 1840)
(S. 103-104) Dies ist der Tag, den gemacht der Ewige, denn ein großer Gott ist der Ewige; gepriesen sei, der kommt im Namen des Ewigen; frohlocken will ich im Ewigen. - Und wenn auch alle Feste aufhören, die Tage des Purim werden nimmer aufgehoben, und ihr Gedächtniß schwindet nicht bei den (Jesch. 63,9 S. S. 19. Anm. 13.) Gottgepflegten, und sie werden für immer gedacht von den Erlöseten, die freudig und wonnig jauchzend, die Werke Gottes veröffentlichen, und die Macht seiner Wunder hocherheben, und Sänger, wie Tänzer, werden laut tönen lassen die zehn Saiten des Psalters, die Zithern und Harfen, in zehn Weisen von Lobliedern werden sie loben, in zehn Arten von Freude werden sie jauchzen.

DIE Heimlichkeit des Israelitischen Gottesdienstes in den Lehren, Gesetzen, Ceremonien und Festtagen der Juden vorgebildet, von Gott selbst geordnet, und in ihrem wahren Sinn aufgedeckt in der Offenbarung Jesu Christi im letzten Gericht über die Welt (Haag, 1776)
(S. 49) Dies ist also die Beschreibung des Purims in möglichster Kürze, davon die Rabbinen folgendes annoch sagen: 1., Die Erlösung zu Zeiten Hamans sey die größte unter allen Erlösungen. 2., Das Buch Esther sey daher höher zu halten, als alle andere heilige Bücher der Propheten. 3., Es sey keines von allen Festen, die Gott je geboten habe, so hoch anzusehen, als das Fest Purim: und solches darum, weil Israel das Gesetz nicht mit gutem Willen, sondern gezwungen angenommen; bis sie es endlich zu Ahasverus Zeiten willig angenommen, und eine rechte Liebe zu Gott und seinem Gesetz bekommen hätten, wegen der Errettung aus der Verfolgung Hamans. Und das Sepher Chasidim sagt: Keine von allen Wunder-Geschichten ist gleich der Wunder-Geschichte des Purims. In diesen Vergleichungen wird Esther mit dem Purim in die Erlösung am Ende gesetzt, und die andern Wunder in die Zeit der äußern Kirche, bey die Uebergänge aus einer Haushaltung in die andere. Durchs Buch Ester wird hier das Wort Gottes in der wahren Lehre gemeynet, welches höher zu achten ist, als alles Worte Gottes in der äußern Lehre.

MAIMONIDES, Moses: Auszüge aus dem Buche Jad-Haghasakkah, die starke Hand, Handbuch der Religion, Zweiter Theil (St. Petersburg, 1850)
(S. 532) Abhandlung über die Rolle (Buch Esther), ...
18, Alle Bücher der Propheten und der Hagiographen, werden zu den Tagen des Messias aufgehoben werden, nicht aber das Buch Esther, dieses wird bestehen - gleich den fünf Büchern Thora, und gleich den mündlichen Verhandlungen des Gesetzes in der Tradition, die niemals aufhören; und obgleich das Andenken aller Leiden einst aufhören wird, wie es auch heißt: "Denn die ersten Leiden sind vergessen, und vor meinen Augen verhüllt." (Jes. VL,16), so werden doch die Purimtage nie aufhören, wie es auch heißt (Buch Esther XI,28): "Und diese Tage der Loose werden nie unter den Juden aufhören, und ihr Andenken wird nie von ihren Kindern weichen."

MATTHAEI, Adam Rudolph Georg Christoph: Beschreibung des Jüdischen Purim-Festes nach ihrer Lehre und gewöhnlichen Gebräuchen aus den talmudischen und rabbinischen Schriften (Nürnberg, 1758)
(S. 52-53) Es pflegen die Jüden die Geschichte der Erlösung aus der Verfolgung Hamans höher heraus zu rühmen, als andere Erlösungen, wodurch sie jemals errettet worden sind. Sie halten auch zweytens dafür, daß das Buch Esther höher zu achten sey als alle andere heil. Schriften der Propheten; und glauben, drittens, auch, daß kein andere Fest, welches jemals von GOtt gebotten worden, so hoch anzusehen und zu halten sey, als das Fest Purim.
Nun könnte man fragen, warum sie zuvorhero das Gesetz nicht mit gutem Willen angenommen haben, da sie doch GOtt eben aus einer schweren Verfolgung und Gefangenschaft errettet und erlöset hat, nemlich aus dem scheren Joch der Knechtschaft in Egypten: dieses beantwortet hier Raschbo, wenn er also schreibt: Zu Zeiten Ahasverus sind sie eigentlich von dem Tod errettet worden, welche Errettung allerdings höher zu halten ist, als die Erlösung aus Egypten. In Sepher chasidim, num. 369. wird es noch deutlicher gegeben, da heißts: Keines von allen den Wundergeschichten ist zu vergleichen zu der Wundergeschichte des Purims. Denn, siehe, von der Verfolgung in Egypten heißts 2. B. Mos. 1,22: Alle Söhne die geboren werden, werfet ins Wasser, und alle Töchter lasset leben. So gieng also das Gebot nur dahin, die Söhne zu tödten, die Töchter aber leben zu lassen. Hier aber heißts, im Buch Esther 3,13.: zu erwürgen und umzubringen alle Jüden, beyde jung und alt, Kinder und Weiber; da wird niemand ausgenommen.
Hiervon lehren nun unsere Rabbinen, daß, obgleich die heilige Schrift zu den letzten Zeiten werde abgeschaffet werden, dennoch das Buch Esther nicht abgeschaffet werden solle. Nun hiervon haben die Jüden genug Beweiß, daß das Büchlein Esther höher zu achten sey, als die übrige heilige Schriften; weil solches immer beybehalten werde, auch zu der Zeit, da jene abgeschaffet werden.
(S. 54) Im Kabh hajaschar, im 97sten Capitul, da das Purim-Fest sehr hoch herausgepriesen wird, wird noch hinzugesetzet: Dieses Fest, welches Purim heißet, wird nimmermehr abgeschaffet, ob gleich alle andere Feste zu den letzten Zeiten abgeschaffet werden. Im Sepher chasidim num. 369. wird über Jesaia 43,18. da von der Zeit der Ankunft des Meßias geredet wird, also gesagt: Gedenket nicht an das Alte, und achtet nicht auf das Vorige. Hiermit wird verstanden, die alte Festtäge, welche waren zu Zeiten Mosis (d. i. welche durch Mosen sind gebotten worden). Das Purim-Fest aber ist nicht zu rechnen unter die alten Feste, nachdem alle andere Wundergeschichte in keinen Vergleich kommen mit den Wundergeschichten des Purims. Derowegen werden die Purim-Täge nimmermehr abgeschaffet werden.

https://zsido.com/fejezetek/eloszo-purim-a-termeszetbe-burkolt-csoda/
2. Egység 8. - 1992. március
Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
A Hesztér Pánim - a természetbe burkolódzó, csodát művelő Istenség - nem lép nyíltan a színre, mint olyankor, amikor a zsidók ezt viselkedésükkel kiérdemelték, de jelen van, nem hagyja el népét a veszedelemben, és közbelépése nyilvánvaló és kézzelfogható, még ha láthatatlan is. Ezért mondják Bölcseink, hogy a Messiás eljövetelekor minden ünnep megszűnik - az egy Purim kivételével, amely örökké fennmarad. Miért? Mert az üldözött, kisemmizett, halálra ítélt zsidóság megmentése mindig időszerű, mindig érvényes, sosem évül el.

[44] - BOUSSET, Wilhelm (*Professor): Die Religion des Judentums im neutestamentlichen Zeitalter (Berlin, 1906)
(S. 34) Mit der Estherlegende wurde dann also auch in dieser Zeit erst das Purim-fest als jüdisches Nationalfest in der alexandrinischen Diaspora eingeführt, ein für ihre Geschichte und Entwicklung bedeutsamer Vorgang.

GRÜNEISEN, Carl: Der Ahnenkultus und die Urreligion Israels (Halle, 1900)
(S. 188) Man darf es nach den Forschungen von H. Zimmern, B. Meissner und besonders P. Jensen gegenwärtig wohl als ziemlich sicher bezeichnen, dass die Estherlegende und mit ihr das Purimfest auf altbabylonische mythische Traditionen zurückgehen, die zuerst den persischen Juden in Babylonien zugekommen sind (S. H. Zimmern ZAW XI, 1891, 157 ff.; Meissner ZDMG 1896, 296 ff.; Jensen WZKM 1892, 47 ff., 209 ff.; Gunkel, Schöpfung und Chaos p. 309 ff. und Wildeboer KHC XVII, 172 ff.). Von hier sind das Fest und die Festlegende erst in Palästina importiert und haben dann noch lange um die öffentliche Anerkennung ringen müssen.
(S. 189) Dass der Name Gottes im Estherbuche geflissentlich unterdrückt ist, findet doch die beste Erklärung in der babylonischen Herkunft der Legende, deren ausländischer Ursprung noch lange dem Bewusstsein gegenwertig geblieben sein muss, wie die hartnäckige Opposition gegen das Buch bezeugt.

GUNKEL, Hermann (*Professor): Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (Göttingen, 1895)
(S. 309) Das Buch Esther ist die Legende des Purimfestes. Das Purimfest ist etwa im zweiten vorchristlichen Jahrhunderte aus der Fremde ins Judentum eingedrungen. Sein nicht-jüdischer Ursprung geht vor allem aus seinem Namen פור hervor, der im Estherbuche 3,7 durch das hebräische Wort גורל = Los gedeutet wird. Dass eine solche Deutung notwendig war, beweist, dass der Jude das Wort פור von Natur nicht verstand.
(S. 311) Hiernach hat Jensen behauptet, dass die Esthergeschichte ein babylonischer Mythus sei. Diese Behauptung erscheint nach Obigen vom religionsgeschichtlichen Standpunkte aus im hohen Grade plausibel. Zur richtigen Beurtheilung des Mythus ist zu bemerken: Da die Esthergeschichte als Legende des "Purim"festes auftritt, so ist wahrscheinlich, dass auch in Babylonien der Ištar-mythus die Legende des dem Purimfeste entsprechenden babylonischen Festes gewesen sei.

WACHLER, Ludwig (*Professor): Handbuch der Geschichte der Litteratur, Erster Theil (Leipzig, 1833)
(S. 98) Das unhistorische B. Esther, eine kirchliche Legende, ist gegen Ende der Persischen Herrschaft von einem Persischen Juden in Susa verfasst, um die Einführung des Purimfestes in Palästina zu bewirken.

http://www.szombat.org/archivum/eszter-konyve-az-elso-zsido-regeny-1352774057
Szombat - Zsidó politikai és kulturális folyóirat
Eszter könyve - az első zsidó regény

[45] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IV. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 27) Megilla I, iv-v Fol. 7b

https://zsido.com/fejezetek/hetrol-hetre-igyal-a-sarga-foldig/
2. Gut Sábesz 1998. Március 13. II. évf./21. szám
Hétről-Hétre: Igyál - A sárga földig
"Mindenki annyit köteles inni Purimkor, hogy már ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között." (Talmud, Megila 7b.)

https://www.zentralratderjuden.de/judentum/feiertage/
Zentralrat der Juden in Deutschland
Purim
An Purim ist es erlaubt, viel zu trinken, sogar sich zu betrinken, denn im Buch Esther ist das Mahl, das man zur Erinnerung an das Ereignis einnehmen soll, als Trinkgelage bezeichnet.

[46] - FLAVIUS, Josephus: Historien und Bücher: Von alten Jüdischen Geschichten/ zwantzig/ sambt eynem von seinem Leben: Vom Jüdischen Krieg/ und der Statt Jerusalem/ und des gantzen Lands zerstörung/ (MDLXXIIII. - 1574)

CASSEL, Paulus (*Professor): Weihnachten, Ursprünge, Bräuche und Aberglauben (Berlin, 1861)
(S. 134) Darin, daß Haman`s Tod am Kreuz nachgebildet war, fanden die Christen eine böswillige Anspielung auf Christi Leiden. Schon im Jahre 408 erlassen die römischen Kaiser ein Edikt dagegen, daß die Juden an ihrem Hamansfeiertage ein "nachgeahmtes Bild des heiligen Kreuzes verbrenneten." Aehnliche Bräuche haben in Synagogen bis in die neue Zeit fortgedauert.

DERESER, Thaddaeus Anton (*Professor): Die heilige Schrift des alten Testaments, Zweyten Theils, dritten Bands erste Hälfte, welche die Bücher Tobias, Judit und Esther enthält (Frankfurt am Main, 1803)
(S. 175) Aman, durch diese Ehefrau aufgeblasen, läßt in seinem Hause ein hohes Kreuz aufrichten, an welchem Mardochäus sterben soll.
(S. 225) Das Buch Esther. IX. Kapitel
Auf die Bitte der Esther werden die Söhne Hamans ans Kreutz gehangen. Mordechai und Esther veranlassen und bestätigen das Fest Purim, welches die Juden auf ewige Zeiten feyern sollen.
(S. 227) Die Körper der Söhne Hamans, die im Gefechte geblieben waren, gehörten nach den persischen Gesetzen ans Kreuz, an welchem sie, wie ihr Vater, von den Raubvögeln verzehrt werden, und andere Heiden von ähnlichen Verbrechen abschrecken sollten.
(S. 229) Abends versammeln sich Männer, Weiber und Kinder in der Synagoge, wo bey angezündeten Lampen die Megilla, oder das Buch Esther, gelesen wird. So oft der Name Haman vorkommt, klatschen sie mit den Händen, schlagen mit Fausten, Knütteln oder Hämmern auf die Bänke, und rufen: Jimmach Schemo: sein Name werde vertilget! oder: Arur Haman, brauch Mordechai; verflucht sey Hamen, gesegnet Mordechai. Oder: Arura Seresch. Berucha Esther. Arure kol obede elilim. Beruchim kol Jisrael. Verflucht sey Seresch (die Frau Hamans)! Gesegnet Esther! Verflucht alle Götzendiener! Gesegnet alle Israeliten! Oder: Schem reschaim jirkabb. Der Name der Gottlosen werde stinkend! Die Knaben haben zwey Steine oder Knüttel, worauf der Name Hamans geschrieben wird, die sie so lange zusammenschlagen, bis dieser Name ganz ausgelöscht ist. Vor Zeiten kreuzigten sie einen Mann von Stroh, und warfen ihn nacher mit dem Kreuze ins Feuer; welches ihnen aber von den Kaisern Honorius, und Theodosius verboten worden ist. Cod. de Judaeis et Caelicolis. L. Judaeos. Jetzt nehmen sie ein Bild, stellen es auf das Dach ihrer Häuser, das hohe Kreuz Hamans dadurch anzudeuten, und verbrennen es nacher.

[47] - BASS, Samuel: The Chronological Guide, Comprehending the Chronology oft he World (London, 1828)
(Page 69) B. C. 452
Haman plots the destruction of the Jews. Haman`s plot is defeated in his own destruction, and the feast of Purim is instituted in remembrance of it.

DONIN, Hayim Halevy (*Rabbi): Tob e a Jew - A Guide to Jewish Observance in Contemporary Life (New York, 1991) ISBN 0465086322
(Page 261) Although there is some uncertainty about the date, the events described in the book of Esther, took place about 450 B.C.E.

KITTO, John: The History of Palestine from the Patriarchal age to the present time; with introductory chapters on the geography and natural history of the Country, and on the customs and insitutions of the Hebrews (Edinburgh, MDCCCXLIII. - 1843)
(Page 180) B. C. 451
In the third year of his reign, the Persian king had put away his queen Vasthi, and had taken in her place a beautiful Jewish damsel named Esther, the niece of Mordecai, a Benjamite, and one of the officers of the palace. Years passed away, in the course of which the chief place in the king`s favour was acquired by Haman, an Amalekite. ...

PRIDEAUX, Humphrey: The Old and New Testament Connected in the History of the Jews and Neighbouring Nations, from the Declension of the Kingdoms of Israel and Judah to the Time of Christ, Vol. I. (Oxford, MDCCCLI - 1851)
(Page 354) B. C. 452-450
The thirteenth day of Adar drawing near, when the decree obtained by Haman for the destruction of the Jews was to be put in execution, their adversaries every where prepared to act against them according to the contents of it. And the Jews on the other hand, by virtue of the second decree above mentioned, which was obtained in their favour by Esther and Mordecai, gathered themselves together in every city where they dwelt, throughout all the provinces of king Artaxerxes, to provide for their defence; so that on the said thirteenth of Adar, through the means of these two different and discordant decrees, a war was commenced between the Jews and their enemies throughout the whole Persian empire.

SYNCHRONOLOGY of the Principal Events in Sacred and Profane History. From the Creation of Man, to the Present Time. (Boston, 1869)
(Page 48) B. C. 452
Haman`s project of destroying all the Jews is defeated by Esther, and ends in the destruction of Haman and his family and of the enemies of the Jews; in Mordecai`s advancement to the highest autority under the king, and in the great prosperity of the Jews; in consequence of which the feast of Purim is instituted, which is observed by the Jews to the Jews to this day.

http://web.balinthaz.hu/Pages/40_kezdolap
PURIM
Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékezünk. Ezt az időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.

https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/purim
PURIM
Purimkor a perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülését ünnepli a zsidó nép, ami i.e. 450 körül történt.

https://www.jmpoint.hu/modules.php?name=Szotar
Zsidó kifejezések szótára
Purim
A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek.

http://www.magyarzsido.hu/index.php?option=com_catalogue&view=detail&id=687&Itemid=32
Purim
A zsidó farsangnak is nevezett ünnep egy i. e. 450 körül történt eseményt elevenít fel.

https://zsido.com/fejezetek/purim-3/
8. Egység 16. - 1994. Február
Purim
Ezt az i.e. 450 körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.

https://zsido.com/fejezetek/zsido-unnepek-purim/
6, Egység 8. 1992. március
Purim
Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.

https://zsido.com/fejezetek/a-posztbiblikus-unnepek-es-bojtnapok/
Purim
A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek.

https://www.ebenezer-deutschland.de/glossar/judische-feste/
Ebenezer Hilfsfond Deutschland e. V.
Begegnung - Versöhnung - Rückkehr nach Israel
Jüdische Feste
Purim (12. März 2017)
Der Obersten der Perser, König Ahasveros, hatte auf Betreiben seines mächtigsten Beraters Haman bereits das Dekret zur Judenvernichtung um 450 v. Chr. unterschrieben. Der Tag des Massakers wurde durch dap Pur (Los) bestimmt.

https://www.chabadsb.org/templates/articlecco_cdo/aid/59858/jewish/G-d-Computers-Technology.htm
The events described in the "book of Esther", called the Megilla, took place about 450 B.C.E.

[48] - FLAVIUS, Josephus: Historien und Bücher: Von alten Jüdischen Geschichten/ zwantzig/ sambt eynem von seinem Leben: Vom Jüdischen Krieg/ und der Statt Jerusalem/ und des gantzen Lands zerstörung/ (MDLXXIIII. - 1574)
(Blatt 179.) Da sie noch also mit eynander redeten/ kamen der Esther Kämmerling gegangen/ den Aman zur Mahlzeit zu beruffen/ Eyner aber unter den Kämmerern/ mit namen Saduchadas/ als er in des Amans Behausung das auffgerichte Creutz sahe/ daß sie Mardocheo zu bereyttet hetten/ und Amans Diener eynen fragt/ warzu doch sollich Holtz daher verordnet were/ und jhm darauff angezeygt ward/ Es were der Königin Vettern bereyt dann Aman wolle den König bitten/ daß er jhn zur straff uberantworte/ hat er dazumal still darzu geschwigen.
Nach dem nuh der König solches gehört/ ward er raths/ den Aman nit anders zu straffen/ denn wie Aman bedacht gewesen ist mit Mardocheo umbzugehen/ und hieß den Aman als bald an dasselbig Creutz hencken und tödten.
(Blatt 180.) Da nuh der König die zahl deren/ so in der Statt umbkommen waren/ seinem Gemahel anzeyget/ und noch in zweiffel stunde/ wie es mit denen auffm Land zugangen were/ fragte er/ ob sie wolte/ daß noch etwas weiters gegen ihnen fürgenommen würde/ dann es solle nach ihrem begeren außgerichtet werden/ Da bat sie/ daß er den Jüden erlaubte/ auch den volgenden tag mit den uberigen Feinden also umbzugehen/unnd die zehen Söhne Amans zu creutzigen.

[49] - https://zsido.com/fejezetek/purim-4/
https://judaizmus.wordpress.com/category/uncategorized/page/38/
http://judaizmus.blogspot.com/2012/03/purim-chaszid-folklorban.html
Ünnepek a chaszid legenda tükrében
Purim
1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt - amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában -reb Smuél (az Ávné Nezer szerzőjének a fia, a szohotsovi rebbe), magához hívott néhány közeli és aktív hívét. Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.

[50] - LEVY, Jacob (*Professor, Rabbiner): Neuhebräisches und Chaldäisches Wörterbuch über die Talmudim und Midraschim, Zweiter Band (Leipzig, 1879)
(S. 291)

[51] - LEVY, Jacob (*Professor, Rabbiner): Neuhebräisches und Chaldäisches Wörterbuch über die Talmudim und Midraschim, Zweiter Band (Leipzig, 1879)
(S. 430) Meg. 7a das Buch Esther ... wurde (durch Inspiration des heiligen Geistes) gesprochen, damit man es (auswendig, am Purimfeste) verlese, nicht aber, dass es niedergeschrieben werde.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band IV. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
(S. 25-26) Megilla I, iv Fol. 7a
Es wird gelehrt: R. Eliézer sagte: Das Buch Ester wurde durch den heiligen Geist niedergeschrieben, denn es heißt (138): und Haman dachte (139) in seinem Herzen. R. Aqiba sagte: Das Buch Ester wurde durch den heiligen Geist niedergeschrieben, denn es heißt (140): und Ester erwarb sich Gunst, bei allen, die sie sahen. R. Meir sagte: Das Buch Ester wurde durch den heiligen Geist niedergeschrieben, denn es heißt (141): die sache wurde Mordekhaj kund. R. Jose b. Durmasqith sagte: Das Buch Ester wurde durch den heiligen Geist niedergeschrieben, denn es heißt (142): aber nach der Beute streckten sie nicht ihre Hand aus.
(138) Est. 6,6.
(139) Dies, sowie der Inhalt der folgenden Verse, konnte niemand ohne göttliche Inspiration wissen.
(140) Est. 2,15.
(141) Ib. V. 22.
(142) Ib. 9,10.

[52] - https://zsido.com/fejezetek/zsido-unnepek-purim/
6, Egység 8. 1992. március
Purim
Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhető az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbről megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

[53] - COLBY, Frank Moore (*Professor); GILMAN, Daniel Coit; PECK, Harry Thurston (*Professor): The New International Encyclopædia, Volume II (New York, 1902)
(Page 55) Artaxerxes died in March, B.C. 424, on the same day as his wife Damaspia.

IMHOF, Andreas Lazarus von: Neu-eröffneter Historischer Bilder-Saal/ Das ist: Kurtze/ deutliche und unpassionirte Beschreibung der Historiæ Universalis, Erster Theil (Nürnberg, MDCXCII. - 1692)
(S. 217) Es hatte Artaxerxes Longimanus von seiner rechten Gemahlin der Damaspia nicht mehr als einen Sohn hinterlassen mit Namen Xerxes, welcher nach ihm König seyn sollen/ dieser aber ward zeitlich von seinem Stief-Bruder Sogdiano oder Secundiano, der nur von einem Kebs-Weib geboren war/ nebenst der Königlichen Wittib Damaspia umgebracht:

JUSTI, Ferdinand (*Professor): Geschichte des alten Persiens (Berlin, 1879)
(S. 128) Auf die lange Regierung des Artaxerxes folgte die nur 45 Tage dauernde seines einzigen rechtmäßigen Erben von der Damaspia, Xerxes.

RAWLINSON, George (*Professor): The History of Herodotus: A new English Version, Volumes IV. (New York, 1864)
(Page 222) Artaxerxes reigned forty years, from B. C. 465 to B. C. 425. He married Damaspia, and had one only legitimate child, Xerxes II.

SPIEGEL, Friedrich (*Professor): Erânische Alterthumskunde, Zweiter Band (Leipzig, 1873)
(S. 417) Dieser Schriftsteller (*Ktesias) behauptet, es habe Artaxerxes von seiner Hauptgemahlin Damaspia nur einen Sohn Xerxes gehabt, aber 17 illegitime, womit er Söhne meint, welche dem Artaxerxes von anderen Frauen geboren waren;

https://iranicaonline.org/articles/damaspia-gk
Encyclopædia Iranica
DAMASPIA (Gk. Damáspiā or -píā), name of a Persian queen, wife of Artaxerxes I and mother of his legal heir, Xerxes II (424/3 b.c.e.). She was named only once by Ctesias (in Jacoby, Fragmente, vol. III.C, p. 468, frags. 15, 47); according to the excerpts from his text (where Xérxēs is to be corrected to Artoxérxēs, as in two neighboring instances), she died on the same day as Artaxerxes, thence in 424/3 b.c.e.; yet there is no available evidence whatsoever on her age and lineage (for speculations, see König, pp. 80-82).

http://www.cultureofiran.com/significant_women_01.html
Last Updated: October, 2009
Historically Significant Women of Iran and the Neighbouring Countries
Around 430s B.C., Queen Damaspia of Achaemenid Persia
This Persian noblewoman was wife of king Artaxerxes I, and mother of Xerxes II, his legitimate heir. According to to the Greek historian Ctesias of Cnidus, king Artaxerxes and his wife died the same day (424 BC, perhaps during a military expedition), and their corpses were carried to Persia. Xerxes succeeded his father, but was murdered not much later (423 BC) by his half-brother Sogdianus.

[54] - FENDEL, Zechariach (*Rabbi): Purim: Season of Miracles (New York, 2005) ISBN 1583301178
(Page 16) Thus, Purim took place during the fifteen-year interval between the cessation of the construction of the Second Bais HaMikdash at the beginning of the reign of Ahasuerus in the year 3393 (See Ezra 4:6; Megillah 11a, and Torah Temimah, Esther (1.1), and the subsequent resumption of the construction, fifteen years later [3408] during the reign of Darius II, son Esther and Ahasuerus.

FüRST, Julius (*Professor): Illustrierte Pracht-Bibel für Israeliten in dem masoretischen Text und neuer deutschen Uebersetzung mit erläuternden Bemerkungen, Band III. (Leipzig, 1874)
(S. 1300) Darius, mit dem schimpflichen Beinamen Rothus (d. h. Unechter, von einer Beischläferin Erzeugter) bei den Klassikern, wahrscheinlich Sohn des Achaschwerosch und Esther regierte 19 Jahre (423-404).

GENERSICH, Johann (*Professor): Weltgeschichte für gebildete Frauenzimmer mit vorzüglicher Rücksicht auf Völkersitten und auf berühmte Frauen aller Zeiten, Erster Theil (Wien, 1817)
(S. 124) Ueber den Leichnam seiner zwey ältern Brüder bestieg der dritte Sohn des Xerxes mit Nahmen Artaxexes der Langhändige den Thron, sonst ein sehr wohlgebildeter leutseliger Fürst, der wahrscheinlich Gemahl der jüdischen Esther.
Die Brudermorde begannen von neuem nach seinem Tode (vor Christo 425), und Darius II., der unächte Sohn des langhändigen Artaxeexes, der seinen Bruder und Vorgänger in heißer Asche erstickte, konnte nur unter den größten Unruhen und Gefahren sich behaupten.

KANTOR, Máttis (*Rabbi): Codex Judaica - Chronological Index of Jewish History (New York, 2005) ISBN 0967037832
(Page 114) Later in 3408, Darius II (Daryavesh II, the son of Esther and Achashverosh II, who succeeded his father in 3406) formally allowed the building of the Second Beit Hamikdash to continue - this was seventy years after the destruction of the first [Bible Cha 1,1, 2,15; 2.18, Rashi; Ez 5, Rashi 1-2; Ez 6/Mid. Rab. Est. 8.3/ Sed Had].

LEVY, Jacob (*Professor, Rabbiner): Neuhebräisches und Chaldäisches Wörterbuch über die Talmudim und Midraschim, Erster Band (Leipzig, 1876)
(S. 424) Darius, der bekannte Perserkönig ... der letzte Darius war der Sohn der Esther.

SCHNEIDER, Daniel: Allgemeines Biblisches Lexikon, Erster Theil (Franckfurt am Mayn, MDCCXXVIII. - 1728)
(S. 739) Darius Nothus
Darius Nothus, d. i. der Unächte, Unehliche, oder die Sache gröber zu sagen, das Huren-Kind, wird von Prideaux (Alt und neu Testament Lib. VI. p. 401. Sqq.) und andern vor einen Sohn des Artaxerxis mit langen Händen ausgegeben, da andere ihn dessen Schwager, oder seiner Schwester Mann nennen. Artopæus macht ihn zu einem Sohn des Ahasveri, den er mit Esther, nach verstossener Vasthi gezeuget, dannenhero ihm der Name Nothus, das HurenKind, zugewachsen, weil nemlich die Freunde der Vasthi, und andere Perser oder Meder die Verstossung der Vasthi von unrecht/ die Vermählung der Jüdischen Esther vor unbillig und folglich den aus solcher Ehe erzeugten Sohn vor einen Bastard oder unächt und unehlich angesehen, auch ausgeschryen haben.

[55] - https://georgewbush-whitehouse.archives.gov/news/releases/2003/03/20030317-7.html
March 17, 2003
President Says Saddam Hussein Must Leave Iraq Within 48 Hours
Remarks by the President in Address tot he Nation
8:01 - 8:15 P.M. EST

[56] - http://ujhacofe.hu/kraus/naft26.htm
2003.03.11.
SZADDÁM=HÁMÁN A PURIM ÁLARCOKON
Ami az álarcokat illeti, a jelenlegi divat a fiúknál a Hámánnak elnevezett Szaddám Husszein, az iraki diktátor és a lányoknál a hagyományos Eszter királyné.
Hogy Szaddám miért Hámán, az - gondolom nem szorul magyarázatra.

https://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200304/sinear_a_lazadas_foldje
Morvay Peter 2003.04.04. (VII/14)
Babilon és Jeruzsálem: az ősi riválisok
Sineár, a lázadás földje
"Babilon a történelemben Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge." (Mena-chem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi, 1991)
A Jerusalem Postnak nyilatkozó haszid rabbi szerint a purim ünnepének idején megkezdődött hadművelet azt vetíti előre, hogy Szaddám Huszein a bibliai történetben szereplő anticionista zsarnok, Hámánhoz hasonlóan fog elbukni. Keresztény apokaliptikus kommentárok Babilonnak a Jelenések könyvében megjövendölt végső megbüntetésével hozzák kapcsolatba a mostani eseményeket.

https://www.aish.com/h/purim/t/48954611.html
Published: February 2, 2003
Gulf War Miracles
Saddam Hussein, a "reincarnated Babylonian king", ended his evil plan to kill the Jews with a Purim miracle.

https://www.aish.com/h/purim/t/dt/48945511.html
Published: February 26, 2003
From Shushan to Jerusalem
Purim is the time of sudden reversal, a time to prepare for the rebuilding of eternal Jerusalem.
But like it or not, as Purim 5763/2003 approaches, we find ourselves waiting once again to see how the current Persian-Babylonian-Iraqi scenario develops. Although one usually thinks of Purim in connection with enemies like Amelek or Haman (or Saddam Hussein!), this year my heart resonates with the Jerusalem Connection. For the theme of Jerusalem runs - - k`chut hashani - - like a scarlet thread through the story of Purim.

https://www.chabad.org/library/article_cdo/aid/39446/jewish/Purim-Saddam.htm
Purim Saddam

https://www.chabadsb.org/templates/articlecco_cdo/aid/59858/jewish/G-d-Computers-Technology.htm
Interestingly, six weeks before the Jewish holiday of Purim, the world-wide Chassidic leader, Rabbi Menachem Mendel Schneerson, stated that the war would end by February 28, 1991, on Purim day. The United States Army Major Yakkov Goldstein reported in November of 1990 that the Rebbe had told him "that he would be safe and out of the war zone as the war would be over on Purim."

https://www.israelnationalnews.com/Articles/Article.aspx/2125
26/03/2003 03:19
This War is for Us
Of course this war againts Iraq and Saddam Hussein is for us. Even the anti-Semites, like Patrick J. Buchanan and Congressman Jim Moran know it. Pat Buchanan has been accusing the neo-conservatives, what he calls the War Party - i.e., the Jews and their followers in America - of pushing the United States into this war. He`s also blamed Prime Minister Sharon and Israel for wanting the war. That`s what he said in a recent article, "Whose War?" Rep. Moran recently came out of the closet saying, "If it were not for the strong support of the Jewish community for this war with Iraq, we would not be diong this." Other anti-Semites have also been saying it.
True, most Jews in America an Israel want the US to capture Saddam Hussein and his gang, disarm Iraq of Weapons of Mass Destruction, institute some form of regime change, and introduce freedom and democracy.
However, we already knew that this war is for us - i.e., the Jews and Israel. Chazal - our sages - throughout the ages have explained the Torah, telling us that everything that happens in the world is for the benefit of the Jewish People.
Simply put another way, if all the world is a stage, then the Jews - and especially those in the Land of Israel - are the lead actors on the stage of history, and the goyim - the nations, i.e. the gentiles - have supporting roles, while the evil-doers are props and background scenery. As our tradition states, G-D - the great playwright - created the world for the sake of the Jewish People, and it is our responsibility to implement the Torah - absolute morality and the blueprint of creation - in it.
Stop and think for a moment: the last Gulf War in 1991 ended erev - just before - Purim. This Gulf War began motzei - just after - Shushan Purim. Get the picture? In between, "The Jews had light, and gladness, and joy, and honor." (Book of Esther 8:16)

https://www.nytimes.com/1991/02/28/nyregion/today-the-villain-of-purim-haman-is-spelled-saddam.html
Published: February 28, 1991
Ari L. Goldman: Today the Villain of Purim, Haman, Is Spelled Saddam
Purim, a joyous Jewish festival that has a touch of the Mardi Gras spirit, is being celebrated today with new fervor and humor as Jews draw parallels between Haman, the villain of the ancient holiday, and Saddam Hussein.

https://www.jta.org/2003/03/18/lifestyle/rabbis-purim-iraq-war-linked
March 18, 2003 10:00am
Rabbis: Purim, Iraq war linked

https://www.jweekly.com/2003/03/21/local-purim-celebrants-fret-about-modern-day-haman/
Friday, March 21, 2003
Joe Eskenazi: Local Purim celebrants fret about "modern-day Haman"
But while he and thousands of other costumed revelers across the Bay Area certainly dressed up, waved groggers and chased down their hyperactive children as they would on any other Purim, the notion of war in Iraq was tangible, almost like an uninvited guest in the room. They had come to celebrate the holidays only an hour or two after President Bush`s televised ultimatum to Saddam Hussein.
Many, however, saw a natural connection between Saddam`s tyranny and the story of Purim, labeling the Iraqi dictator a modern-day Haman.

[57] - https://neokohn.hu/2020/03/11/a-who-vilagjarvannya-nyilvanitotta-a-covid-19-virusfertozest/
2020. március 11. szerda, 18:38
A WHO világjárvánnyá nyilvánította a Covid-19 vírusfertőzést
Világjárvány (pandémia) szintjére lépett a Covid-19 vírusfertőzés - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerdán Genfben.